Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - DISPUTA - DOBOS LÁSZLÓ: Szépprózánk néhány kérdéséről

DISPUTA

DOBOS LÁSZLÓ:

SzÁp pjózáj ik liíkám^ kÁvdhbó l

(Részletek a Szlovákiai írószövetség magyar szakosztályának 1959. február 9-i taggyűlésén elmondott vitaindító előadásból.)

I.

Ha prózánkról akarunk szólni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a realizmus jelenlegi problémáit. A realizmus kérdései ugyanig prózánk jelenlegi helyzetének problémái is. A realizmus történelmi és esztétikai kritérium. Prózánk alapvető kérdéseinek vizsgálatánál ezért először is azokat a körülményeket kell áttekintenünk, amelyek az elmúlt tiz évben alakították arculatát. Tehát azokat a túlnyomóan történelmi-társadalmi vonatkozású tényezőket kell körvonalaznunk, amelyek meghatározták vagy befolyásolták prózairodalmunk kialakulását. Másrészt elemeznünk kell prózánk eszmei — világnézeti alapját, műfaji vonásait, gondolati tartalmát, az egyes írók írásmódját, kifejező eszközeit.

A harmadvirágzás irodalmának és benne prózánk fejlődésének eddigi útja első látásra egyszerűnek és könnyen áttekinthetőnek látszik. Azonban ha figyelembe vesszük és elemezni próbáljuk azoknak a történelmi-társadalmi körülményeknek alakító hatását, amelyek az első lépésektől kezdve egész napjainkig hatottak és hatnak prózánkra, meglehetősen összetett, problématerhes szakasz- szal találjuk magunkat szemben. Nem véletlen, hogy a megtett út értékeit és selejtjeit, okait és okozatait, ellentmondásait és tiszta pontjait elsősorban prózai termésünk mutatja. A költészet érzések, gondolatok, szenvedélyek gyűjtőpontja, fókusza. A próza életszakaszok, korok, korszakok értelmének, miértjének kutatója, összefüggések elemzője és kifejezője. A prózai alkotások mondanivalója és művészi szintje egy irodalom életerejének, életrevalóságának, történelmi hitelességének, eszmei érettségének a fok- és értékmérője. A próza az objektív teljesség műfaja. Ezért nem egyszerűsíthetjük le a prózairodalmunk elemzésének módját sem. Az egyszerűsítés irodalmunk provinciális jellegének igazolását jelentené. Prózánk eddigi útjának tanulságai csak az összkép számbavételével, illetve elemzésével vonhatók le. A realizmus, valamint a tradicionalizmus és modernség problémáit nem dönthetjük el részmegállapítások és részigazságok hangoztatásával. Ez a tény logikusan és törvényszerűen két dolgot követel: először szükségessé teszi irodalmunk elvi, elméleti problémáinak elemző szintézisét. Másodszor megköveteli életünk, valóságunk ábrázolásának művészi szintézisét.

Néhány szót a művészi szintézisről: a szlovákiai magyarság életének- alakulása egész sor történelmi és társadalmi tényezőtől függ. Ügy is mondhatnánk, hogy életünk valamennyi jelensége összetett. Következésképp a szlovákiai magyar dolgozók gondolat- és érzésvilága sok-sok szálból tevődik össze. Ez törvényszerűen