Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - MESEVILÁG

jére, mint az öklöm és Lábaska olyan fínomságos finom ízt főzött belé, amilyet még talán soha eddig. Am Kati azért csak nem evett belőle három picurka falatnál többet. S ha valaki nem tudná, hogy miért, megmondom. Csupáncsak azért, mert aznap Jutkáéknál jobban ízlett neki a káposztalevesi. Anyuka tehetetlenül csapta össze a kezét és odafordult a kékzománcú edénykéhez:

— Hát mondd csak. Lábaska, mitévők legyünk most? Kössük hátra a sarkát ennek a haszontalan Kati gyereknek? — kérdezte, de feleletet nem kapott. Három nap és három éjjel törte a fejét Lábaska és csak akkor talált ki valami nagyon okosat. Ez a csuda okos dolog pedig az volt, hogy negyednap reggelre kelve belekapaszkodott anyuka kezébe és útrakelt. Atlépdelt Jutkáékhoz és jó darab ideig súgott-búgott-sustorgott a Jutkáék szekrényében lakó pirospety- tyes kisfazékkal. A sustorgás után pedig a Jutkáék edénykéje nekidurálta magát és egy csupornyi vízben kását főzött. Csakhogy nem tett ám bele sem sót, sem cukrot, sem tejet, sem vajat egy cseppedet cseppet sem! És nem is főzte meg az ételt jó puhára, hanem úgy, féligfőtten kiborította az ízetlen pépet a konyhaasztalon álló tányérkára.

— Nini! Kása! Tejbekása — mutatott a kistányérra 'Kati boldogan, amikor dél felé bekukkantott a konyhába.

— Kóstolhatok belőle? — kérdezte aztán és feleletet sem várva enni kezdett. Az első falat után persze egy szempillantásra elfintorította a piszéjét, de mert megszokta már, hogy másutt minden étel jobban essék, mint otthon, csak tovább ette, kanalazta, tömte a szájába a lsem édes, sem sós, sem tejes, sem vajas, ízetlen, ragacsos ételt.

— !zlik-e a kása, Kati? — szólalt meg ekkor hirtelen a pirospettyes kis- fazék háta-mögül Lábaska.

— De még. hogy! Otthon sohasem főznek ilyen finomat - bólintott vissza feleletül a kisleány.

— Hát neked? Neked izlene-e, Jutka — kérdezősködött Lábaska tovább.

Jutka a szájába vett egy kanálkával a kásából, de úgy megrázkódott tőle,

mintha áspiskígyó csípte volna meg.

— De hisz ez rossz! ízetlen! Meg ... nyers is! Miért eszed, Kati? — kiáltotta csodálkozva.

— Igaz! Miért eszed? — szólalt meg ekkor a pettyes kisfazék is.

— Miért eszed? Miért eszed? — tiktakolta, csörögte, kérdezte sorban a falióra, a kanálka és anyuska is egyszerre. Kati felemelte a fejét és nézett egyikről a másikra, de felelet csak nem jutott az eszébe semmiképp.

— Hát ha nem tudsz szólni, majd én felelek helyetted — zörrent meg ekkor Lábaska. — Azért eszi csak, mert otthon nem izük neki semmi finomság, másutt meg jó a nyers kása is. Csak azért! — fejezte be a mondókáját a kékzománcú kisedény, és a falióra, a kanálka, anyuska meg Jutka mind utána mondta csúfondárosan: — Csak azért, csak azért, csak azért!

Kati egy szempillantásig pirosra gyúlt képpel állt a konyha közepén, de aztán úgy kereket oldott, mintha hirtelenében szárnya nőtt volna. Nem is látta őt aznap estig senki emberfia. Hogy az udvaron bólogató nagy eperfa legmagasabb ágán ücsörgött-e ezalatt, vagy valahol másutt, az nem derült ki máig sem. Annyi azonban igaz, hogy amikor csillaggyúláskor előkerült, megette a tegnapról maradt spenótfőzeléket az utolsó cseppig. Még a tányért is kinyalta utána. így mesélte nekem a kékzománcú Lábaska, akinek ezentúl soha többé nem kellett útrakelnie a Jutkáék konyhája felé.