Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - MESEVILÁG
Hogyan vendégelte meg a földesúr a szegény muzsikot Ünnepnap délelőtt ülnek a muzsikok a ház előtt, beszélgetnek. Odajön hozzájuk a falusi szatócs és eldicsekszik, hogy az imént járt a földesúr házában, még a szobába is beinvitálták. Hallgatja a legszegényebb muzsik, aztán megszólal: — Hát az is nagy dolog?! Ha én akarom, még ebédre is meghivatom magam a földesúrral! — Méghogy te ebédelnél az uraságnál? Amíg élek, el nem hiszem! - kiabál a boltos. — Márpedig megteszem, ha akarom! Szó szót követ, végül azt mondja a szegény muzsik: — Hát fogadjunk, hogy nekem lesz igazam! Tedd föl a fekete meg a pej lovadat, s ha nem ebédelek ma az uraságnál, három évig ingyen dolgozom neked. Megörül a boltos: — Fölteszem a két lovamat, ráadásul még egy üszőt is, tanúk előtt mondom! Ecjymás tenyerébe csapnak, meglett a fogadás. Elmegy a szegény ember az urasághoz. Körülnéz, nem hallja-e valaki, aztán suttogva így szól: — Meg tudná mondani méltóságod, hogy mit ér egy akkora darab arany, mint a sapkám? A földesúr nem válaszol. Kiszól az ajtón: — Hozzatok gyorsan valami itókát, ebédet is a vendégnek! — Aztán a muzsikhoz fordul: — Ülj le, jóember, ne röstelkedj, egyél, igyál kedved szerint! Jól tartja az uraság a szegény muzsikot, mintha ki tudja, milyen kedves vendége lenne, s közben egyre csak a sapkányi arany jár az eszében. Mihelyt a szegényember leteszi a kanalat, biztatni kezdi: (Orosz mese)
