Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - MESEVILÁG
— Mit csináljak vele? — kérdezte Emme. — Parancsolj rá: „Tálam, tálam, telj meg étellel!“ A tál azonnyomban tele lesz eledellel. De jól vigyázz, csak szűk esztendőkben használd, mert különben nem engedelmeskedik többé neked. Most pedig bocsáss szabadon. — Előbb lássuk, mit tud a tál! — azzal Emme fogta a tálat, magasba emelte és ráparancsolt: — Tálam, tálam, telj meg hússal! Abban a pillanatban olyan nehéz lett a tál, hogy Emme letette a földre. Nézi — a tál tetézve tele van rozmárhússal. Emme szabadon bocsátotta a varjút, fölkapta a tálat és sietett haza. Attól a naptól kezdve a tál hűségesen szolgálta Emmét, s valahányszor a vadászok üres kézzel tértek haza a tengerről, Emme elővette a fatálat és ráparancsolt: — Tálam, tálam, telj meg ennivalóval! A tál valósággal roskadozott a hús meg a szalonna terhe alatt. Emme maga elé tette a földre és hívta a szomszédokat: — Gyertek, jó emberek, lakjatok jól. A szomszédok jöttek is szívesen, és akármilyen sovány volt az esztendő, soha nem láttak szükséget. A madárrá vált testvér Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két kis testvér. Egy sűrű erdő szélén éldegéltek gonosz mostohájukkal mint két madárfióka a macska kuckójában. Néha-néha rájuk tekintett az apjuk, szólt is hozzájuk pár szót, mikor megjött a favágásból, de a két árva csak hallgatott. Nem mertek panaszkodni a mostohára, hiszen tudták, hogy így is nehéz az életük, s még rosszabbra fordulna, ha elpanaszolnák, mennyit szenvednek. (Szlovák népmese)
