Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - MESEVILÁG
Így aztán csak titokban sírdogáltak szegények. A mostoha mindent magának harácsolt össze, jókat evett, jókat ivott, mialatt a két árva egyre csak koplalt. Egyik este, mikor megjött éhesen az édesapjuk, bizony még égy falat ételt sem talált, hogy elverhesse az éhét. Zavarában a mostoha is csak a főkötőjét tépdeste. Mit tegyen az asztalra az ura elé? Egyszerre szörnyű gondolata támadt. Éppen beszaladt a házba a kis fiú. Több se kellett a moístohának. Elkapta a gyereket, éles késsel elvágta a nyakát. Gyorsan feldarabolta a kis testet, vacsorát főzött belőle, vadasan és feltálalta az urának. A favágó hozzálátott a vacsorához is meg is ette jóízűen az utolsó falatig, mert olyan éhes volt már, hogy megette volna a vasszeget is. A kislány szótlanul nézte apját a sarokból. Vacsora után szépen összeszedte a csontokat s eltemette egy csipkebokor tövében. Reggelre a bokor ágain ott énekelgetett egy csodaszép madár. Olyan szépen énekelt, hogy aki hallotta, szíve szakadt meg a fájdalomtól. A madárka egyre csak ezt énekelgette: Árva fiú voltam én, * lettem kis madárka, énekelve szállók én a virágos ágra. Megölt gonosz mostohám, kishugom az este rózsabokor tövében csontom eltemette. % Éppen kereskedők jártak arrafelé. Meghallották az éneket s megálltak a rózsabokor mellett. Nagyon megesett a szívük a szegény madárkán. Mikor tovább mentek, jutalmul a szép énekért egy selyemkendőt terítettek a bokorra. Hadd lengedezzék az árva gyermek sírja felett. Nem sokkal utánuk kalaposok közeledtek. A kis madárka újra elkezdte szív- fájdító énekét: Árva fiú voltam én... A kalaposok nagyon elcsodálkoztak, mikor meghallották az éneket. Az egyik kivette kosarából a legszebbik kalapot s felakasztotta a bokorra: — Ha már ilyen szépen énekeltél — mondta könnyeit törölgetve, — fogadd el ajándékul ezt a kalapot. A madárka csak tovább énekelgette: Árva fiú voltam én... A kalaposok után kőfaragók jöttek. Ők is megálltak, hiszen ilyen éneket nem hallottak még sehol a világon. — Hej — sóhajtoztak, — fogadd el tőlünk ezt a sírkövet az énekedért. Ezzel odaheng erí tették a legnagyobb sírkövet a bokor tövébe. .Hogyan, hogyan nem, éjszaka a kis madárka az ajándékokat felhordta a favágó házának a tetejére s mikor virradni kezdeťt, olyan szépen dalolgatott, mint ezelőtt soha:
