Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - MESEVILÁG

A harmadik napon Jirkó nem bírta már tovább, korgott a gyomra, de undorodott hozzányúlni a feltálalt zagyvalékhoz.

— Csak nem haragszol Jirkó?! — kérdezte a gazda.

— Hogy az ördögbe ne haragudnék az ilyen kotyvalékért! — kiáltotta. el magát Jirkó és felugrott a lócáról. De a paraszt is talpán voít már, elővette zsebéből a bicskát és lemetszette Jirkó orrát.

Mjt is szólhatott volna szegény Jirkó, hisz elfogadta a kikötést. Megcsonkítva tél t vissza apjához. Testvérei megmérgedtek, és Matej, a középső fiú, elhatározta, hogy elszegődik a gazdához és bosszút áll Jirkóért. Ámde ő sem járt jobban a bátyjánál, nemsokára orr nélkül tért haza.

— Most pedig én megyek ahhoz a gazdához — mondta Honza, akit mindnyájan ostobának tartottak, — és huncut legyek, ha bosszút nem állok kettőtökért.

Elment hát, és a gazda neki is ugyanazt a feltétéit szabta, mint a bátyjainak. De Honzának kéznél volt az esze, másutt jóllakott, otthon meg fütyült a káposztára; közben mindig vidám képet vágott, amin a gazda egyre jobban csodálkozott.

Egyszer így szól a gazda Honzához:

— Honza, rakj föl a szekérre ennyi meg ennyi gabonát, vidd be a városba, rakd ott le és gyere haza, én mindjárt megyek utánad.

Honza tetézetten megrakja a kocsit és elvágtat, hogy csak úgy porzik az út utána, egy ismerős kereskedőnek eladja a gabonát, á pénzt meg zsebre vágja és elrejti annál a lánynál, akit feleségül szemelt ki magának. A gazdával nem találkozott és nemi is nagyon kutatott utána. Este a gazda erősen felpaprikázva jön haza.

— Hol hagytad a gabonát, Honza? — formed rá a szolgára.

— Nem mondta meg, hová rakjam le, ott hagytam a piacon és visszajöttem. Tán csak nem haragszik gazduram?

— Miért is haragudnék? — válaszol a gazda, de közben a fogát csikorgatja.

Ettől a perctől fogva rágta a méreg a gazdát, rá se nézett Honzára, de ő is

féltette az orrát, s azért inkább hallgatott. Néhány nap múlva malacokkal küldte be Honzát a városba. Sok malacot vásárolt, hogy aztán nagy haszonnal továbbadja őket. Ezúttal azonban megmondta a fiúnak, merre menjen, kinek adja át a malacokat és mennyit kérjen értük.

Honza beterelte a malacokat egy ismerős sertéshajcsárhoz, mind eladta neki, de előbb levágta a malacok farkát, és a malacfarkokkal meg a pénzzel elindult haza.

— Nos, hol a pénz, szolgám, és miért fordultál olyan gyorsan vissza? — kérdezi a gazda.

— Szép kis utat mutatott nekem, mondhatom: a malacokkal egy iszonyatos mocsárba jutottam, mind egy szálig belemerültek az iszapba, én utánuk vetettem magam, ki akartam húzni őket, de mindegyiknek a kezemben maradt a farka; a malacok megfulladtak. De csak nem haragszik, gazduram?

— Vágjon beléd a sustorgó mennykő, hogy az ördögbe ne haragudnék, hisz megfosztottál a fele vagyonomtól!

— És ráadásul az orrától is, gazduram — vágta rá Honza, megfogta a gazda orrát és lenyisszantotta. — Látod-e, te zsugori, most rajtavesztettél - mondta búcsúzásul és futott elfelé a portáról.

Amikor hazavitte a halomnyi pénzt meg a paraszt orrát, a testvérei is elismerték, hogy ő a legokosabb közöttük.