Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - FIGYELŐ - Színházi figyelő - JOZEF BOBOK: Klasszikus szlovák vígjáték magyarul
fordításnak az a része, ahol a múlt embereinek fennkölt szavait tolmácsolja: Tóth itt megcsillogtatja a nyelv szépségeit és színgazdagságát, tökéletesen kifejezi a mű légkörét, s amit különösen nagyra kell értékelni, stílusában hű marad az eredetihez. A politikai verspamflet átültetésénél megnehezítette helyzetét az a körülmény, hogy a magyarban nincs egyenértékű megfelelője a szlovák refrénnek: „Vejte, vejte zástavy!“ Mesterien tolmácsolja Szilvia márkiz meséjét, Barnabás énekét az utolsó képben, Géza lovag elbeszélését s ezekben a részletekben a legtisztább színpadi kötött szöveg zeng. Tóth Tibor fordítását jelentős fordítói tettnek minősíthetjük, amely nagy hatással bír mind a magyar, mind a szlovák kultúra számára. A komáromi előadás színvonalas, s ez a színház dolgozóinak jó munkáját és becsületes igyekezetét dicséri. A darabot mint vendég, a zsolnai Peter Jílem- nický színház rendezője, Martin Hollý rendezte. Vezetése alatt színes s mondhatjuk, nagyon hatásos előadás született. Mégsem hallgathatjuk el két eléggé fontos megjegyzésünket. Az első a darab eszmei alapgondolatával kapcsolatos, amely — bár általában helyesen jut kifejezésre — a költő már említett két jelenetében törést szenved. Hollý a szerző szándéka szerint kétségtelenül ironikus és szatirikus célzatú verseket a költővel halálos komolyan szavaltatja el, s ennek következtében elsikkad az írói szándék. Hiába aztán a mesterkedés a sisakos német katona vetített képével. Hasonlóképpen problematikus a nacionalista versről írott szatíra kicsengése. A rendezői munkával kapcsolatos második megjegyzésünk tárgya a színpadi beszéd. A Boldogultak bálja sokkal figyelmesebb dikciót kíván, nagyobb gondot a verses szöveg elmondásánál. Érthető, hogy Hollý szlovák rendező létére nehézségekbe ütközött a magyar színpadi beszéddel kapcsolatban. Minthogy azonban régi és mondhatnánk idült betegségről van szó, amely komoly fogyatékosságot jelent a komáromi színház munkájában, ismét fel kell hívnunk rá a figyelmet annál is inkább, mert a tökéletes szöveg a színészek részéről valóban több figyelmet, több gondot érdemelt volna. Ezekkel a fenntartásokkal a komáromi előadásról elmondhatjuk, hogy általában véve sikerült, egyes részleteiben átlagon felüli, bár a színészi teljesítményekben előfordulnak kisebb hibák. A rendező nagyon jó hasznát vette Štefan Bunta, a fiatal művész díszlet- és jelmezterveinek. A színészi teljesítményeket tekintve nem beszélhetünk egyöntetűségről, ami magától értetődő következménye a társulat új összetételének, a színészi és szakmai színvonal egyenetlenségének. A Magyar Területi Színház régebbi tagjai általában tapasztaltabbak s a szó jó értelmében véve professzionátusabbak, mint a falujáró színházból jött kartársaik. így például Holubek László Alfréd grófja színpadi megformálásában nem eléggé erős partnere Konrád József Richard grófjának (bár Konrád beszéd- technikája még mindig nem javul a kívánt mértékben), sem pedig Udvardi Anna Szilvia márkízának — az utóbbi szerep a szerző elképzelésétől kissé eltérően kél életre a színpadon. Király Dezső szuverén biztonsággal alakítja Király vezéigazgatót: kár, hogy színpadi beszédét nem mondhatjuk teljesen kielégítőnek. Bugár Béla Király Péter szerepében észrevehetően gyengébb, gesztusaiban bizonytalan és hangvételében egyhangú. Palotás Gabi viszont fegyelmezetten ura a szerepének és mint Királyné helyenként nagyon jó alakítást nyújt. A költőt Turner Zsigmond viszi színre, alakítása megsínylette az alak helytelen rendezői felfogását. A színész számára is elmulasztott jó alkalom ez — kétsíkú monológ, szatirikus aláfestésű pátosz, a társadalom közvetett bírálata — a szerepben mindez benne van, csak éppen a rendezői felfogásból hiányzik és sajnos, Turner alakításából is. Ugyanígy nem „hozta ki“ Barnabás szerepének nagyszerű befejező akkordját Korai Ferenc és a nem egészen tisztázott rendezői felfogás keretében nem volt hibától mentes Nagy Eszter sem Adél szerepében. Jó alakítást nyújtott Siposs Jenő Mamlasz nyomozó és Siposs Ernő Géza lovag szerepében. A Boldogultak báljának komáromi előadása nem mondható hibátlannak. Ha egészben véve mégis kedvezően értékeljük, úgy ez elsősorban azért van, mert ez az előadás nagy munkát hivatott elvégezni a komáromi színház közönsége között. A mű igényessége és nehézségei szolgáljanak biztatásul a komáromiaknak: elég erősek már, hogy nagy és nehéz feladatokat is megoldjanak. Nem szabad elfeledni, hogy a feladatok nagyságával nőnek az előadás minden egyes részesével szembén támasztott követelményeink is. Jozef Bobok
