Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - FIGYELŐ - GÁLY IVÁN: Szabó Béla új könyvéről _
Így kezdődött: Szegényországban és Szegényországért, vagy ahogy későbbi fogalmazásaiban olvasható: Szegénynemzetért! Egymást látón és láttatón, egymást erősítőn és gazdagítón. A szegénységnek, mindenfajta elnyomatásnak nemcsak áldozatai vannak, de áldottjai is: a látók és láttatok, a szótkérők és névadók! Az írás története bizonyítja: szegénység, elnyomatás első szószólói és legeredményesebb tudatosítói — az értelmiség köréből kerültek ki. Nem véletlenül. Szemmel látni, füllel hallani itt és nekik lehetett a legtöbbet. Nekik, akik tudták, látták és élték a különbségeket. Itt — a szegénységben, a népben — halmozódott tömény egészében maga a cáfolha- tatlanság: embertelenség milliókra kiterjesztett valósága. Ezt kisebbíteni, szüntetni, megváltoztatni indult minden valamirevaló írótoll. Szegényország, Szegénynemzet az írástudókat erkölcsi elkötelezettséggel .verte meg. És ez a többlet áldásnak bizonyult, áldásnak: az emberrégazdagodás legreálisabb iskolájának. Amikor egy cseh, nekrológban ezt olvasom: „Vitézslav Nezval a népben találta meg a jóhoz és igazsághoz vezető u,tat“, — akkor itt egyetemlegesen és utólag is igazolódik ez értelmiség útnak Balogh Edgár szövegez- te kezdeti meghatározása, mely „a né- piség és szellemiség bensőséges kapcsolatát“ korparanccsá tudatosította. Az emberség muszája itt a valóból, a mélyből, a népből fakadt: a humánum itt és így lett szocialista maxima és maximum! Balogh Edgár könyve ezt a tényt mindennél jobban bizonyítja. A szociográfia, szocialista eszmélkedésünk csakúgy mint szocializmusba érésünk a néptestvériség itteni és romániai iskolája egyet akar, egyet mond és egyet bizonyít: azt, ami a nép mélyéből a tiszaháti Bulcsún szinte kinyilatkoztatásként tört elő: „Egységes legyen a világ és emberséges“. Értitek most már, miről van szó ? Szegényország ajándéka nem más, mint az emberség egységberántó szocialista elkötelezettsége. A hangsúly mindenképpen az emberségen van: a humánum nélkülözhetetlenségén. Ez a legmagasabb erkölcsi mérték. És ez igazol és hitelesít mindent előre- és visszafutón. A tiszaháti földszegénység bölcse és Balogh Edgár egymás igazát tükrözik: népiség és értelmiség benső kapcsolatából született vox humanát: értékmérőnk és lényegjegyünk immár el- orozhatatlan erkölcsi realitását. Szabó Béla új könyvéről Műfajilag akarod meghatározni Az élet peremén helyét az irodalom zsáner-ská- lájában? Vigyázz kritikus, Szabó Béla komoly zavarba hoz. Gondosan elemzel, mérlegelsz, kutatod a meghatározó törvényszerűségeket, a műfajt jellemző vonásokat, hogy eleget tégy ennek a — véleményed szerint nagy fontosságú — követelménynek? Megteheted, sőt kötelességed ezzel foglalkozni, de ne reménykedj abban, hogy munkád végeztével teljes bizonyossággal kijelentheted: regény — életrajz — naplójegyzet.. . Hiú ábránd, meddő próbálkozás volna! De mégsem keseredhetsz el, nem mardoshat kínos hiányérzet, mert cálfolhatatlan felismerés vert beléd mélyen gyökeret — ez a könyv irodalom, méghozzá a javából. Márpedig olvasó és kritikus értékmérésének ez a döntő, meghatározó szempontja. Az élet peremén műfaját tekintve heterogén alkotás. Életrajzi részletek váltakoznak naplójegyzetekkel, közbeiktatott versek többnyire szociográfiai jellegű karcolatokkal, novellavázlatokkal. Mégsem széteső a mű, nem érezni benne kellemetlen zökkenőket, pedig az ember a szokatlan forma láttán a legrosszabbra is felkészül. Mi ennek a magyarázata ? Az, hogy Szabó Béla életének tíz évét (1929— 1938) felelevenítve nem követi a rossz életrajzírók még rosszabb gyakorlatát, hogy csak a saját énjüket prezentálják, kortól és környezettől elszigetelten és elvontan, hanem szétfeszítve ezt a szűkre szabott, nyűtt öltönyt, mondanivalóját beágyazza kora jellegzetes légkörébe. Nemcsak a saját életét, hanem az élet peremén élt más emberek sorsát is szervesen be tudja illeszteni művébe úgy, hogy érezzük: enélkül torzó került volna ki a kezéből. Ezen túlmenően, a megválasztott műfaj, a forma minden esetben a tartalom alárendeltje, szinte nincs a műnek olyan részlete, amikor ne éreznénk, az író itt az éhséget csak verssel fejezhette ki, amott az élet egyik szám- kivetettjének alakját csak karcolat for-
