Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - FIGYELŐ - FÁBRY ZOLTÁN: Szegényország ajándéka

így kezdődött: egy őssel, egy ihletővel, egy lelkiismeret-hajszolt országjáróval, aki Móricz Zsigmond volt, és akinek nyomaira mindjárt első tiszaháti vándorlásuknál, Izsanyétén bukkannak a diákok, szinte áldozó biblikus meghatottsággal: „Előttünk járt!“... Móricz Zsigmond előttük és velük járt — végig. Balogh Edgár, Móricz Zsigmond hűségese, 1941-ben, Erdélyben írja le a nyugtázó, összegező mondatot e kezdeti ihletésről: „Móricz Zsigmond minden korszerű falukutatás és népi irányzatosság úttörő mestere.“ És amikor 1944-ben Kolozsvárott felüvölte- nek a bombázókat jelző szirénák, akkor Balogh Edgár kis családjával, Móricz Zsigmond levelezőlapnyi fényképét, „Móricz Zsigmond arcát viszi le a mélybe.“

Minden pontosan összevág: a kezdet és a vég, a folyamatosság megszakítatlansága, a mély és a mélység: minden ma- gasbanyújtózás előfeltétele — a néppel, a népért való törődés, „Ex infima plebe ortus“ (a nép mélyéből jött) olvasható Apáczai Cseri János utrechti doktori diplomáján. Ezt vésték koporsójára is — név helyett. Balogh Edgár, Apáczai Cseri János földjén, élete summájaként csak e mélységgyökerek ajándékát szövegez- heti: „Ma már teljes a kép: a Szudéták- tól a Balkánig megismertem három ország népét, lenn a gyökerekben, a mélyben, ahol a nemzetek sorsa ellentmondás, gyűlölet, vita, kölcsönös fenntartások és előítéletek nélkül találkozik“. A mélységgyökerek ajándékát népnek hívják. Balogh Edgár életműve: „Szegényország“ ajándéka!

Az első szociográfiai vándorlás címe: „Tíz nap Szegényországban“ volt. A Prágai Magyar Hírlap, a magyar polgári ellenzék napilapja, az első öt nap közlése után beszüntette a cikksorozatot. Fiatal diákok látleletezésének következményei billen csak így lehetett védekezni: kapubecsapással. De ez a csattanó időelőtti pont csak aláhúzta e vándorlás eszmélkedő eredményét. A tényt: „minden oldalról felénk tárul a nyomor“, és a következtetést: „Az első vándornap átalakított minket“. A diákok valóságot láttak először és egyszerre tömegben: népet, magyar szegényeket, akik Mátyás királytól várják a jó szerencsét s ősi virtussal háborúért fohászkodnak: „Bárcsak valami háború jönne már egyszer, hadd legyen kevesebb a szegény ember. Magamat sem veszem ki belőle." Ez a rezignációs mindenmindegy sóhaj azonban az éremnek csak egyik oldala. A másik biztatóbb és felfi- gyeltetőbb: „Naplónkba nyomatékosan újra beírjuk, hogy, íme, a szegénység kiélesíti az emberek eszét. Minél szegényebbé válik, azért is! annál értelmesebb a felsőtiszai magyar“. Szegényországban aztán csodálatos dolgok történnek: a református pap maga kalauzolja a diákokat a kommunistákhoz.... Igen, ez volt az a hőskor, amikor a kommunista bál rendezői elmennek a paphoz, hogy előbb ha- rangoztasson, „nehogy a rezesbanda megzavarja a templomozást“. Választáskor pedig maga a helyi pártszervezet elnöke járt a tiszteletesnél s azt kérte, „hogy imádkozzék a kommunistaság diadaláért“.

Szegényország ajándéka!... Mit adhat, mit hozhat, mit mondhat ez a béklyózott lét az élet küszöbén álló diákoknak? Furcsa dolog, de igaz: a humaniórák tudói itt döbbennek az emberséget jelentő pozitív humánumra. Itt az elején állnak szemben a legnehezebbel: emberség tényével, ajándékával és elkövetkezettségé- vel, és így — a lelkiismeret-nyugta tudatával. íme a dokumentum: öreg bulcsúi magyar mondja: „Derék dolog, hogy szertenéznek a diák urak, mert hiszen iskolában úgysem tudják meg, hogy mi az emberség. Ha azt tanítanák ott, akkor az úri rend magától is megbukna szépen . .. Egységes legyen a világ és emberséges. Hogyha meghalok, jusson eszébe mindenkinek, akit illet, hogy a vén Nagy Lajos ezt így mondotta a földmunkásoknak“. És Balogh Edgár azonmód kommentál: „A földresújtott, minden rétegében megingó és nyomorba süllyedő Szegényország embere, íme teljes igazságra törekszik, új világtávlatokat hirdet.“

Szegényországnak van mit ajándékozni: igazság, emberség teljességét, mert ő szenvedi az igazságtalanság és embertelenség egészét: „Csak ne volna olyan megszégyenítőn szomorú ez az összefogás, koldussá-válás az új, racionális világ, az egészséges és jól kimért házak küszöbén". Oly nyűgöző ez a hirtelen felismerés, hogy Balogh Edgár túlzással veti papírra az elsietett fogadkozást: „Nem olvasok többet Babits-regényt".

Szegényország váratlan ajándéka: emberség! Meg akarod keresni a szlovákiai vox humana gyökereit? Az egyik itt van: bulcsúi Nagy Lajos mondotta, adta, ajándékozta. A nép! A magyar falu. E felismerés, e tudat, e jelleg erdélyi változata Balogh Edgár szövegezésében később majd így hangzik: „Az erdélyi humánum csak akkor valóság, ha a dolgozók megszólalnak“.

Amíg meg nem szólalnak, értük kell szólni másoknak: a tudóknak, látóknak —