Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - LÁTÓHATÁR - KOVÁCS ISTVÁN: Mai osztrák irodalom

az akkor még önkéntes száműzetésben élő és hosszú költői múltra visszatekintő Theodor Kramerra. Ebben az évben megkapta Bécs város irodalmi díját. Kramer mint pártonkívüli mindig az elnyomottak oldalán állt. 1958-ban engedett a haza- szeretet hívó szavának s elhatározta, hogy odahaza fogja népét szolgálni. Hazatért, de egy hónapra rá elragadta a halál. Társadalmi verseket ír Joseph Luitpold Stern (szül. 1885-ben). Érdekes egyéniség, elszánt mozgalmi úttörő. Idejének nagy részét a munkásság között tölti, hogy elősegítse művelődését és megismertesse őt a haladó irodalommal. A falusi élet és a munka igazi dalnoka Wilhelm Szabó, a szocialista tanító, a lelkesedéstől izzó, új utakon haladó ismert nevű költő (szül. 1901-ben). Legolvasottabb verseskötete a „Herz in dér Kelter“ (Szív a présben).

Ausztriának egész sor kiváló költője van. Többen közülük a német nyelvnek eredeti és nagyra becsült művészei. Érdekes és sokat eláruló jelenség, hogy többségük Németországban kap díjakat és irodalmi elismerést.

Mindenesetre a legújabb költői nemzedék szép reményekkel kecsegtet. Ha nem szegik szárnyát, ha kibontakozhat, alkotásai a legújabb osztrák irodalom legmaradandóbb részét képezhetik, és új színt vihetnek be a világirodalomba is.

Bonyolultabb és sötétebb a helyzet a színműirodalom terén. Bár Bécset úgy szokás emlegetni, mint a színházak városát, — van is több nagyhírű színháza (Opera, Népopera, Burgtheater, Akadémiai Színház) — mégsem járult hozzá teljes súlyával a színműirodalom fejlesztéséhez. A bécsi színházak igen kevés állami támogatásban részesültek az utóbbi években s a műsorok összeállításában korlátozzák őket.

A legnépszerűbb és legtehetségesebb színműíró Fritz Hochwaelder. Művei — Dér öffentliche Anklager (A közvádló), Heiliges Experiment (Szent kísérlet), Die Herberge (A szállás) főleg a Burgtheaterben kerülnek színre. Sajnos, darabjaiból hiányzik a meggyőző erő, a történelmi háttér, a remény és a jövőbe vetett hit, ellenben uralkodik bennük a reménytelenség, kétségbeesés és kilátás- talanság, ami nyilvánvalóan összefügg a kapitalizmus fel-felbukkanó válságával és a bomló rendszer társadalmának bizonytalanságával. A szerző ugyan tudatában van ennek, de tehetetlen az akadályok leküzdésében. Nagyon jól tudja, mi a színház hivatása ilyen körülmények között is. A párizsi Sorbonne-on elhangzott előadásában így határozta meg a színházak szerepét: „... Egy csipetnyi reményt mutatni a színpad fényében, mivel a világról és emberről alkotott képünk széthullóban van, és kétségbeesés, reménytelenség honol a szívekben még ott is, ahol közben anyagi jóléthez jutottak.“ Ez a leplezetlen valóság. Még oly kiváló színműírók sem írtak eddig lelkesítő, buzdító színműveket, mint Ferdinand Bruckner, Max Mell vagy Pier Rismond.

Súlyos válságba kerültek a bécsi színházak, visszaesett a színműirodalom is. Ha nem következik be hamarosan változás a művelődéspolitikában, még jobban elapad az egészséges hazai forrás, s több tér nyílik a külföldi kultúra válogatatlan termékeinek beáramlása előtt.

(Leopold Grünwald cikke nyomán — Svetová literatúra)

Kovács István