Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - LÁTÓHATÁR - Kilátó - I. ERENBURG: A művészetre nagy jövő vár

Kilátó

Erenburg: A művészetre nagy jövő vár

A csehszlovákiai írószövetség lapjának, a Literárni Novinynak a munkatársa legutóbbi prágai látogatása alkalmával beszélgetést folytatott Hja Erenburggal, a neves szovjet íróval. Az első kérdés az asszonyokat illette.

— Az asszonyok ma érzelmi világukat, kultúrájuk finomságát és sokszínűségét tekintve érettebbek a férfiaknál, — kezdte az őszhajú, ismert szovjet író. — Néhány évvel ezelőtt egy elektroenerge- tikai szakiskola közművelődési érdekkörét látogattam meg. A főiskola a leg- exaktabb tudományokkal foglalkozik, ugyanakkor az érdekkörben azokkal találkozhatunk, akik különös szeretettel és hozzáértéssel viseltetnek a zene, a festészet az irodalom iránt. Hadd tegyem hozzá, hogy elsősorban lányokkal találkoztam.

— Különösen szembetűnő ez a jelenség az Amerikai Egyesült Államokban. Azt mondhatnánk, hogy az amerikai írók kizárólag a nők jóvoltából létezhetnek. A férfiaknak egyszerűen nincs idejük. Hadd említsem meg ezzel kapcsolatban esetemet amerikai kiadómmal. Megkérdeztem tőle, hogyan tetszenek a könyveim. Azt felelte: „Nem olvastam. Irodalmi kérdésekben a feleségemre támaszkodom, ő olvas helyettem.“

A beszélgetés ezután — 1959 őszén másképp nem is lehetne — azokra a nagyszerű eredményekre terelődött, amelyeket a szovjet tudomány ért el a világűrkutatásban.

— Ügy hiszem, — jegyezte meg tréfás komolysággal Erenburg, — hogy hamarosan óriási fontosságú és egészen szokatlan találkozásra kerül sor. Meggyőződésem ugyanis, hogy végleg megdől a földiek elképzelése, mely szerint ők az egyetlen szeretők a világmindenségben. Nem, a föld nem az egyetlen csillag. A világmindenséget bizonyára számtalan fajta értelmes lény népesíti be. Talán mérhetetlen távolságban élnek, soha nem találták és nem is találják meg az utat hozzánk. Egyszer azonban találkozunk velük, exakt tudományunk és technikánk jóvoltából.

Rövid szünetet tart, majd hozzáteszi:

— Nem lesz valami dicsőség számunkra, ha nagyszerű technikánk mellett kezdetleges érzéseinket is megismerik. Éppen ezért meg vagyok győződve, hogy a jövendő korszak semmi esetre sem lesz kizárólag a műszaki tudományok korszaka. Az emberek, akik előtt a végtelenbe futnak a ma még meglévő határok, gazdagítani fogják gondolati, érzelmi világukat s igyekeznek kihasználni szívük kapacitását. A művészetre nagy jövő vár, hisz csak a művészet képes összhangba hozni az ember életét forradalmi fordulatokkal terhes korával.

Az asztalon francia bor, Erenburg cigarettatárcájából fekete dohányú, vastag gaulois-cigaretták kerülnek elő. Innen már csak egy kis ugrás a francia kultúráig.

— Rendkívül fontos dolog, — bólint a kiváló szovjet író, — s ezt sohasem fölösleges ismételni, hogy ápoljuk s mindinkább kiszélesítsük a nemzetek kulturális kapcsolatait. Mint tudják, Moszkvában sokat törődöm Franciaország és a Szovjetunió kulturális együttműködésével. Igen érdekes kiállítást rendezünk Picasso, továbbá a nagy, haladó gondolkodású művész és ember, Albert Marquet műveiből. Kapcsolatokat tartunk fenn kiadó- vállalatainkkal és bizonyos mértékben hathatunk is rájuk. Gondot fordítunk Rimbaud, Apollinaire és más nagy francia írók és költők tolmácsolására és kiadására.

— A kulturális javak megismerése azonban nem lehet egyoldalú, — folytatja. — Mielőtt Prágába jöttem, Örmény- országban jártam, Szarjan festőnél, akinek alkotásait a közel jövőben állítjuk ki Párizsban. Szarjan kitűnő fiatal festő, jövőre lesz nyolcvan éves. Egyébként is úgy hiszem, hogy festészetünk sokakat meglep. Távolról sem olyan uniformizált, mint a múltban volt.

A beszéd Erenburg Francia füzeteinek cseh kiadására, s a könyvhöz csatolt cseh utószóra fordul.

— Nem nagyon értem, miért kell minden könyvhöz utószó. Nemrég kaptam meg Guillén verseinek cseh fordítását. A könyvhöz csatolt függelékben még azt is szükségesnek találták megmagyarázni, hogy ki volt Lincoln. Képzeljék el, hogyan festett volna, ha ma a Rudé právo, a legelterjedtebb napilapjuk Hruscsov be