Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - LÁTÓHATÁR - KOVÁCS ISTVÁN: Mai osztrák irodalom

und Morgen (Egy asszony a tegnap és holnap között) c. alkotásával, melyet az ellenállás hőseinek szentelt.

Tucatszámra idézhetnénk a mai osztrák irodalomból olyan műveket, amelyekben a felelősség, jóvátétel, kárpótlás, a fasiszta túlkapások, a nemzeti öneszmélés kérdései kerülnek előtérbe. — Meg kell jegyeznünk, hogy szerzőik nem nyúlnak kellő elmélyüléssel és tárgyilagossággal a kérdésekhez, különösen ami a bűnösség megállapítását és jóvátételét illeti. Katolikus szemszögből mérlegeli ezeket a problémákat az angol száműzetésben elhúnyt Martina Wied.' Sőt akadnak olyan írók is, akik semmiféle felelősséget nem éreznek a háború szörnyűségeiért, s nem hogy jóvátételt akarnának adni, arcátlanul kárpótlást követelnek a gyilkosoknak (pl. Bruno Brehm, Gertrude Fussenegger). Nagyon sajnálatraméltó, hogy Ausztriában forgalomba kerülhetnek ilyen művek, és nem gátolják meg az ellenállást lebecsülő, a partizánokat kigúnyoló könyvek megjelenését. A helyzetet súlyosbítja, hogy a haladás hívei külföldre kényszerülnek, mint pl. Hermynia zűr Muehlen (1883 — 1951) is.

A városi dolgozók, a parasztok élete és munkája ihleti írásaiban Imma Bod- mershofót (szül. 1895-ben), aki bátran vallja és hirdeti, hogy a jobblét kivívásáért harcolni kell. A társadalmi kérdések boncolgatásába mélyen belehatol Kari Heinrich Waggerl (szül. 1897-ben). Paraszti tárgyú regényeiben: Brot (Kenyér), Schweres Blut (Nehéz vér), Das Jahr des Herrn (Az Ür esztendeje), Aus dér Heimat (Hazámból) hűen megvilágítja, hogyan tették tönkre a parasztokat gépvásárlásokkal a gazdasági válság idején, s mily szörnyű kihatásai vannak a gépesítésnek a kapitalista világban.

A baloldali szerzők közül szintén többen foglalkoztak a dolgozók helyzetével, így például Franz Taucher (szül. 1909-ben), aki maga is segédmunkás volt, továbbá Franz Kain, az egykori favágó. A háború alatt mindkettőjüket letartóztatták és bebörtönözték.

A múlt osztályharcaiból és parasztlázadásaiból merített regényeiben Stephan Hochrainer és Franz Xavér Fleischhacker. Ezek az osztrák irodalom utolsó száz évének legértékesebb, legtehetségesebb regényírói, akik írói felelősségük tudatában alkotnak, az osztrák szellemi önállóság útját járják, s a haladás, a békeharc zászlaja alatt hazájuk boldogulásáért, a népek közös, szebb jövőjéért dolgoznak.

Hogy teljesebb képet alkothassunk magunknak e szomszédos nép irodalmáról, vessünk legalább futó pillantást legújabb kori költészetére is.

A század költészetének legnagyobb alakja a salzburgi származású Georg Trakl (1887 — 1914). Világirodalmi nagyság, a modern osztrák költők őt tartják művészi atyjuknak. Költészetében nagy szerepet játszik a látomás. Követői közül messze kiemelkedik Joseph Weinheber (1892 — 1945), a harmincas évek legtehetségesebb lírikusa. A fasiszták borzasztó módon kihasználták és soká zsarolták. Weinheber később megbánta engedékenységét, amit élete legszörnyűbb tévedésének ismert el. Az emiatt érzett lelkiismeretfurdalás annyira megviselte, hogy öngyilkosságot követett el. Érthetetlenül és jogtalanul feledkeztek meg Bert- hold Viertelről (1884 — 1954), aki száműzetésben írta meg legszebb elégiáját (Oesterreichische- Elegie), még hozzá abban az időben, amikor Ausztriát eltüntették Európa térképéről. Hatvan éves korában visszatért szeretett szülőhazájába, de minden elismerést és tiszteletet megtagadtak tőle, mert a szocializmus és béke táborába tartozónak vallotta magát. Hazája csak 1957-ben figyelt föl