Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - LÁTÓHATÁR - Dobozy Imre a Magyar írószövetség feladatairól

ott lenni, hogy a mi valóságunkban a kollektivitás és az egyéniség szerencsésen ötvöződik, ami azt jelenti, hogy a szocializmust építő egyén kezdi megtalálni szükséges karakteri és lelki gazdagodásának lehetőségeit. Ez a felszabadultság és a vele járó hasznos szókimondás tükröződik az irodalomban.

Mily irodalompolitikai harcban született újjá az írószövetség?

Az irodalmi tisztázódásért folytatott harc, amely természetesen a szövetség újjáalakításával sem zárult le teljesen, a pártnak az eszmei-politikai tisztázódásért vívott általános küzdelmével párhuzamosan, bár bizonyos tempókülönbséggel folyt le. A magyar irodalmi életben, ahol három nemzedék van jelen s ez nemcsak korcsoportokat, hanem világnézeti és stílustörekvési különbségeket is jelent, egy olyan helyzet után, amikor a régi írószövetség ellenforradalmi góccá tudott válni, természetesen nem volt könnyű dolog az új szövetség megteremtéséhez szükséges alapvető eszmei egységet kimunkálni. A párt maga itt sok és jelentős segítséget nyújtott a népiesekről közzétett állásfoglalással, az elmúlt 14 év irodalompolitikájának elemzésével és más dokumentumok mellett a párt művelődéspolitikai téziseinek közzétételével. Miután ag előkészítés idejében sem titkoltuk, hogy a követendő magyar irodalom- politika csakis a párt általános művelődéspolitikájával azonosságban jöhet létre, a tisztázó vitákat nem az egyes írócsoportokhoz igazodva, hanem egyetlen szilárd platformról, a párt politikájának platformjáról folytattuk le. Egybevetve tehát az eszmei tisztázás és a legutóbbi három év irodalmi termésének eredményeit, látnunk kellett, hogy a további munka — az irodalom szocialista művelésének szolgálata és az íróknak a szocialista építésbe való aktív bevonása

— szervezeti keret, vitafórum nélkül nem képzelhető el. Csak jellemzőként említem, hogy a szövetség megalakulásának előkészítése során, amikor nagyon határozottan hangsúlyoztuk a tagfelvétel két kritériumát — a politikait: azt, hogy tag csak az lehet, aki a szocialista építés alapelveivel egyetért és a szakmait: azt, hogy a felvételhez jelentős irodalmi munkásság szükséges, — mindinkább konstatálhattuk, hogy az írók között kevesebb a politikai jellegű nézeteltérés és sokkal több vita folyt arról, hogy ez vagy az az író munkássága szerint félvehető-e a szövetségbe, vagy nem.

Ezek a küzdelmek mind személyekhez kötődtek és mert sikerült közös nevezőre jutni, a szövetség alakuló tagsága sorában Veres Pétertől, Illyés Gyulától, tehát az egykori népiesek vezéralakjaitól kezdve a polgári indítékú és hangú, de a rendszerrel lojális Illés Endréig és másokig sok árnyalat képviselődött. Egyanez az egység, amely az irodalmi élet kiszélesedését is jelzi, a szövetség vezető testületeiben is megmutatkozik: az elnökségben ott van a volt népiesek közül Szabó Pál, aki a régi elnökségnek is tagja volt és ott vannak a régi elnökség más tagjai, köztük természetesen kommunisták is, mint Illés Béla, Fodor József, Simon István. Ugyanígy a már megalakított és működő műfaji bizottságokban is reprezentálódik az a tény, hogy a szocialista magyar irodalom kimunkálásának szükségességében a szövetség minden tagja egyetért, mert például a prózai bizottság elnöke Illés Endre, a drámai bizottság titkára Thurzó Gábor, a felvételi bizottság egyik tagja Passuth László, — tehát olyan írók, akikkel még vannak és lesznek egyes kérdésekben vitáink. Nagyon szerencsésnek mondható és a tagság egyetértésével találkozott az a tény, hogy az újjáalakított szövetségben nemcsak tekintélyt, fontos szerepet, hanem meggyőző,