Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - DISPUTA - Szocialista irodalmunkért (Vita költészetünkről)

tudják a helyesírást sem. Figyelembe kell venni, hogy a nyelv és a gondolkodás összefügg, s ennek a ténynek a kritikai gyakorlatban is kifejezésre kell jutnia.

Felszólalása befejező részében Csanda Sándor a műfordítás fontosságáról beszélt egyfelől a kezdő költők művészi fejlődésében, másfelől pedig abban, hogy közelebb hozzuk egymáshoz népeink kultúráját. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy igényesebbeknek kell lennünk a lefordítandó művek kiválasztásában, de a műfordítók munkájának elbírálásában is.

Az elhangzott felszólalásokra Dr. Turczel Lajos többek között a következőkben válaszolt:

Azokra a hozzászólásokra akarok reagálni, amelyek vitaindító előadásom egyes problémafelvetéseire vonatkoztak, vagy a vita keretén túlcsapva általában kritikai magatartásomat érintették.

Sorrendben először a vox humana kérdését és Fábrý kritikusi munkássága hatásának és marxista felmérésének a problémáját veszem. Le kell szögeznem, hogy én a haladó hagyomány lebecsülésének és a tiszteletlenség és baloldali- ság együttes luxusának tekintem azt, ahogyan Bábi és Barsi a vox humanáról beszélt. Fábryt és mottóját, a vox humánét nem lehet anélkül elemezni, hogy ne legyünk figyelemmel Fábry egész életművére, publicisztikai, esztétikai és kritikai munkássága egészére és életművének születési körülményeire. Fábry vox humanája akkor keletkezett, a vox humanával, való szenvedélyes ágálása akkor kezdődött, amikor a történelem leg- barbárabb embertelensége, a fasizmus tombolt. Fábry a vox humanát, emberi hangot ezzel az embertelenséggel állította szembe, fenntartások nélkül és mindent kockáztatva. Fábry nem a pártembernek, hanem a humanistának a posztjáról folytatta évtizedes antifasiszta harcát, és a vox humanát sugárzó cikkei zömükben a párt magyar nyelvű lapjában jelentek meg. Fábryt tehát a párt a legnagyobb veszélyek évtizedeiben szövetségesének, segítőtársának tekintette.

Fábry mai vox humanája ilyen előzményeken alapul. Ezt a vox humanát Fábry mai kritikai munkásságában keveselni, elégtelennek tartani lehet, de lebecsülni és ironizálni nem. Dobos kostruktiv hozzászólását ezért helyeselni tudom. Bábi olyasféle kijelentéseket is tett, hogy vannak, akik hívatlan követői Fábrynak és visszaélnek a vox humanával. Ha ezeket a kijelentéseket rám is vonatkoztatta, úgy én ezzel kapcsolatban kijelenthetem, hogy

nekem a kritikusi munkássághoz az ösztönzést, indítást Fábry felmérhetetlen értékű életműve adta. Kritikáimban Fábryra és a vox humanájára gyakran hivatkoztam és hivatkozom is.. A vox humanával azonban nem élek vissza sem én, sem a többi fiatalabb kommunista kritikus. Kritikai gyakorlatunkban, irodalmunk és egyes jelenségeinek vizsgálatában és elemzésében marxista szempontokból indulunk ki és marxista következtetéseket vonunk le. Aki figyelmesen olvasta vagy hallgatta a mostani vitaindító előadásomat, az láthatta, hogy abban — konkrét elemzések formájában is

— a szocialista eszmeiséget, a pártosságot kértem költőinktől számon.

Barsi a felszólalásában Lukács György- gyel majd Thomas Mannal vetette össze Fábryt. Nos, a Lukács Györggyel való összehasonlításban elfeledkezett arról, hogy Lukács György más posztról gyakorolta esztétikai munkásságát, mint Fábry: hosszú ideig a párt hivatalos esztétájának posztjáról. A Thomas Mann- nal való összehasonlítás helyes. Thomas Mannhoz hasonlóan Fábry is humanistának tartja magát. Nos, gondoljunk itt arra, hogy Thomas Mann humanizmusa a Német Demokratikus Köztársaságban és nálunk is milyen megbecsülésnek örvend. A Német Demokratikus Köztársaságban bizonyára nem fordulna elő az, hogy Thomas Mannról olyan hangnemben beszélnének, mint egyesek ma itt Fábryről beszéltek. Fábrynak, a humanistának a mai munkássága szerves folytatása a réginek. Marxista kritikusnál nem elégedhetünk és nem is elégszünk meg ennyivel. Szeretnénk, ha a vox humánán Fábry is túljutna, de a vox humánát azért nem dobjuk el és nem becsüljük le így sem.

Néhány szót arról, amit Bábi Győry Dezső „dunai provincializmusáról“ mondott. A progresszív hagyomány ilyen, történelmi materialista-ellenes értelmezésével még ritkán találkoztam. Győry Dezső azokban az években (1935 — 40) harsonáz- ta a legerőteljesebben a dunai népek összefogását, amikor a fasiszta veszély éppen a dunai államokban volt a* leg- akutabb, amikor a kommunista pártok Eurőpa-szerte a fasisztaellenes erők ösz- szefogásán, a népfrontok kiépítésén dolgoztak. Győry Dezső költészete haladó polgári vonalon az antifasiszta népfrontköltészet egyik legszebb európai' példája. Tényleg a baloldaliság és tiszteletlenség luxusa az, hogy ezt a költészetet ma egy szlovákiai magyar költő „dunai provincializmusnak“ nevezze.