Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - DISPUTA - TURCZEL LAJOS: Költészetünk helyzete és problémái

és hitté rendeződnek: az emberi hivatástudatnak s életcélnak a felismerése. És Cselényi a költői hivatástudatot ezzel az emberi hivatás- és céltudattal erősíti fel, támasztja alá:

Az élet rossz, a sors gonosz, de az ember e felnőtt állat azért lobbant föld sarából fénnyé, ésszé, azért vont vállat istenre is, mert van hite megváltoztatni a világot, fel a fejjel hát mord komám, s ki odadobtad az ifjúságod a rímekért, a versekért, indulj tavasz — kedvvel csatára.

Ez a tavaszkedv és világmegváltoztató hit izzik Tőzsér Árpád ars poeticájában, a Férfikor, így jöjj-ben is, amelyről Roncsol László azt írta, hogy „eszmei súlyban és művészi tökéletességben egymaga fölér az összes eddig született szlovákiai magyar pártos verssel.“ Nos, ha nem is tesszük magunkévá Roncsol lelkes elragadtatását, a Férfikor, így jöjj-ről nekünk is nagy véleményünk van. Tőzsér talán ebben a versében bizonyította be eddig a legjobban, hogy pompás szemlé- letességi érzéke, szemléltetni tudása segítségével mennyire be tud már hatolni abba a költői lényegbe és magba, ami a dolgok és jelenségek mélyén rejlik. Ugyancsak erőteljesen demonstrál ez a vers egy másik művészi erősséget is: a realizmus fegyelmét és logikáját, amely Tőzsért a legdiferenciáltabb költői áttételek helyén sem engedi elszakadni a reális valóságtól.

A Férfikor, így jöjj jelen költészetünkben vitathatalanul a legsikerültebb versek közé tartozik. Szép képek egész sora fejezi ki benne a szocialista költőnek a közösséggel való összeforrottságát, világ meg változtató hitét és akaratát:

Kár, hogy erre a nagyerejű arspoetikus fogadkozásra eddig még alig hangzott el költői bizonyító tett. Tőzsérnek már kötetnyi versanyag van a tarsolyában, de eddig írt verseiben még kevés helyet kaptak az emberiség mai sorsproblémái, s a mi újjáformálódó életünk gondjai, örömei, eredményei és távlatai. Tőzsért túlságosan lekötik még a költői forma- és helykereső erőfeszítések, és „Világgá taszító menés dühe“ és szenvedélyes problématelítettsége ellenére költői gyakorlatában mostanáig csak a világgal való alapismerkedésig, a világhoz való alapviszonyulásig jutott el. Hogy az ő szavaival éljünk: tényleg Dunaként hány- torog benne a világ, a Mindenség; de a Mindenség nem kezd még sóra és szénre szétesni benne, és a világot, a világ és az élet dolgait megoldó szemmel nem tárja még a közösség elé.

Tőzsérben — és Cselényiben is, akire az eddig mondottak még fokozottabban vonatkozhatok — a világgá tárulkozó szenvedély nem kapott még megfelelő eszmei céltudatosságot és egyensúlyt. Világgá tárulkozásukban sok még a távlat-szédültség, felelőtlenség és az anarchikus eszmei kötetlenség is. Ezzel magyarázható például az, hogy

Csillagot rúgjon Huszonkét évem: morzsa-világgal be sose érjem.

A Mindenséget magamba szedjem, de sóra, szénre essen szét bennem. Megoldó szemmel világom járjam:

ha bimbót látok virággá lássam, hogyha gazt látok tüzlánggá nézzem, járjon az ember szegfű - fehérben. De torkig álljak bár a virágban: kis füvek mérgét felkiabáljam...