Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - DISPUTA - TURCZEL LAJOS: Költészetünk helyzete és problémái

mizmus? A kérdésekre kérdésekkel válaszolunk. Igaz-e, hogy volt Hirosima? Igaz-e, hogy az atomfegyverkezés a jelen pillanatban is fékeveszetten folyik? Igaz-e, hogy békét óhajtó emberek és nemzetek feje felett naponta szörnyű teherrel zúdulnak el ún..speciális repülőőrjáratok? Van-e szadizmus azokban a művészi filmekben, amelyek Hirosima apokaliptikus napjait, vagy —' tekintve azt, hogy lényegileg egynemű fogalmakról van szó — Mauthausen és Oswieczin borzalmait idézik fel a filmvásznon? Van-e defetizmus és pesszimizmus azokban az oktató jellegű preventív filmekben, amelyek egy elképzelt atomtámadás „szakszerű“ bemutatását tűzik ki célul ?

Nem szükséges, hogy további kérdéseket tegyünk fel. Megállapíthatjuk, hogy a költőnek is joga van arra, hogy az emberiség lelkiismeretét, felelősségérzetét kegyetlen igazságokkal, feltételezésekkel és következtetésekkel ostromolja. Cselényi is ilyesmit tett a Bordal-ban, helyesen és jogosan, de a vers eszmeileg mégis eg yensúlytalan, csonka és pesszimista töltésű lett. Mi ennek az oka? Az, hogy a költő kegyetlen realitású atomvízióival nem tudta vagy nem akarta szembeállítani azt a tényezőt, amit pedig jól ismer és egy másik versében, a Számadás-ban gyönyörűen nevén is nevez:

Az élet rossz, a sors gonosz, de az ember, e felnőtt állat azért lobbant föld sarából fénnyé, ésszé, azért von vállat istenre is, mert van hite megváltoztatni a világot.

Ennek a Cselényi által már felismert hitnek a jelenléte, igazsága, átérzése, kinyilvánítása hiányzik a Bordal-ból. A fenyegető atomvésszel nincs szembeállítva az emberiségnek — ma már politikai és diplomáciai tényezővé, az egész világot behálózó mozgalommá nőtt — békehite. Nem azt kifogásoljuk Cselényinél, hogy a Bordal utolsó szakaszában nem találkozunk a párt és a szocialista tábor kifejezésekkel — pedig ezek sem lennének ott sematikusak — hanem azt, hogy az ilyen nagyjelentőségű, milliókat izgató kérdés felvetésénél nem vesz tudomást egy olyan roppant fontos pozitív tényezőről, mint amilyen a világot is megváltoztatni tudó békehit.

A Bordal-ban minden lehetősége megvolt annak, hogy — egy szavát kereső, fiatal költő magától értetődő korlátai között — igazi nagy közösségi >Vers szülessen. Cselényi ehhez — mint láttuk — a legkínálkozóbb, legtermészetesebb eszmei lehetőséget mulasztotta el, nem csoda tehát, hogy verse eszmeileg egyen- súlytalan, csonka és így művészileg is torzó marad. A Bordal végkicsengése teljesen pesszimista; ezt a pesszimizmust nem tudja áttörni az a jókívánság és békeesdeklés, amely a terjedelemben és erőben összezsugorodott utolsó szakaszban a költő ajkáról eszmeileg alá nem támasztottan, erőtlenül hangzik el.

A Számadás egészen más eszmei fölépítettségű vers. Ars poetica, amelyben a költő a költőiség kínzó kételyeivel viaskodva eljut az igazi hivatástudat felismeréséig:

. . . Ember vagyok, küzdenem kell — végig a harcot, rímmel, ha másképp nem lehet, hasonlatokkal szedni markot, rügyfakasztó ritmusokkal kényszeríteni a halálra

— irtani a dudvát, a gazt - magot dallal csalni kalászba.

Ez a költői hivatástudat-felismerés azonban a Számadás-nak csak egyik eszmei sarka. A másik eszmei talapzat, amelyben a költő összes kételyei elsimulnak