Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - DISPUTA - TURCZEL LAJOS: Költészetünk helyzete és problémái

mindennapi tehetséggel rendelkező költő sikerrel teszi majd magáévá a költői nevelő feladatnak, a pártosságnak az elvét is.

A harmadvirágzás költészetében a legnagyobb közönségsikert eddig vitathatatlanul Rácz Olivér verseskötete aratta. A Kassai dalok ŕeljes mértékben meg is érdemli ezt a sikert, mely olyan kultivált költőt prezentál, aki egyrészt a Nyugat költészetének immár klasszikussá vált formakincsét olvasztotta be a szlovákiai magyar költészetbe, másrészt költőink számára megteremtette a helyi hagyományaink nagyobbigényű művészi feldolgozásának értékes precedensét is. Mi az oka hát annak, hogy Rácz kötetére az eszmeileg kifogásolt Monoszlóy versek után kerítettünk sort? Az, hogy a Kassai dalok-at a kritika nagy elismeréssel fogadta ugyan, de — az eszmeiségnek, konkrétan a korszerűségnek a szempontjából — bizonyos fenntartásokkal is élt. Rácz vergeinek jelentős része eszmeileg valóban régi veretű, l’art pour ľart beütésű. Ezen a régi vereten azonban mindenütt ott csillog a költői hivatástudat és a komoly költői magatartás patinája. Azért készségesen elhisszük ennek a költőnek, amit kötetének utolsó, útrabocsátó versében bejelent:

Búcsúzz el versem, indulj utadra; holnap már másról szól ütemed: holnap majd gépek búgnak szavadra, s perdülő szíjdob hajt kereket.

Holnap majd tárnák vérpiros fényét ünnepli rímed s rostok hevét, . kohászok harcát, szíve verését: a munka, a munka új ütemét.

Bábi, Ozsvald, Monoszlóy M. és Rácz után nézzünk szét most a fiatal költők között. Vajon az ő verseik hogyan felelnek meg a pártos eszmeiség követelményének? Vegyük közülük az egyik leg fiatalabbat és legtehetségesebbet, Cselényit. Az Antológiában közölt versei közül vizsgáljuk meg a művészi monumentalitásra törő Bordalt.

Ennek a versnek a műfaját Cselényi a klasszikus magyar költészetből meríti. A bordal nemes tradíciójának ott olyan hatalmas gondolatisággal telített darabjai is vannak, mint Vörösmarty Keserű pohár-ja és Fóti dal-a. A Bordal születési pillanata az emberüeg mért idő határpontja, Szilveszter. Az „ablakon belül“ vad hejehujába hullva, sorsát feledve mulat az emberiség. Künn, „az ég alatt,... a csontos szikár időben,... szigorú éjszakában“ csak a költő strázsál és farkasszemet néz az emberiség feje felett Damoklész kardjaként függő sorssal. A költő lelki szemei előtt ijesztő víziókban lobban fel „az ördögök irtózatos kora“, a földrehullt atom rettenetes pusztítása:

Vérben fog úszni majd, fuldokol ez a föld, elkopik mind a szín, sárga lesz, ami zöld, aszott lesz mind, ami duzzadó, ép ma még, pokol lesz, kín a test, pokol lesz, kín az ég.

... villámként sújt le rád tüzes megdöbbenés, kemény páncél szíved által járja a kés most már érvényesen, a húslombok között megfárad majd a szív, az örök üldözött.

Felháborodva kérdezhetné valaki: vajon joga van-e a költőnek az ilyen kiszámított kegyetlenségű jósláshoz, látomáshoz ? Nincs-e ebben szadizmus, defetizmus és pesszi