Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - DISPUTA - TURCZEL LAJOS: Költészetünk helyzete és problémái

azzá, aminek a Hl. Szovjet írókongresszushoz intézett pártlevél nevezte a szocialista írókat-költőket: a párt megbízható segítőtársává.

Az eszmeiségnek, a pártosságnak a követelménye, az író nevelő feladata természetesen nem jelenti azt, hogy a költészetben a nevelés didaktikus módszerei érvényesüljenek, vagy hogy az eszmék közvetlenül politikai formában, megfogalmazásban fejeződjenek ki. A didakticizmus a költészettel összeférhetetlen.

Tovább megyünk: a költő nemcsak a szoros értelemben vett politikai költészet vonalán érvényesítheti pártosságát, hanem a költészet egyéb területén is. Mindenesetre: a döntő fontosságú közösségi kérdéseket felvető politikai költészet az, amely a legtöbb és legjobb lehetőséget nyújtja á pártosság megnyilvánulására. A mi költészetünkből Bábit hozhatjuk fel erre példának. Bábi az adyi értelemben vett politikus költői egyéniség, akinek, „fölszánt poéta ceruzáját“ Adyéhoz hasonlóan elsősorban és mindig a „Politika“ érdekelte. Nem véletlen, hogy költészetünk jelenlegi eszmei válságában is Bábit tekinthetjük az egyik legpártosabb költőnknek. Üj verseivel a párt munkáját olyan területen segíti, amely ma elsőrendű fontosságú: a falu szocializálása területén.

Ha Bábit politikus költői egyéniségnek nevezzük, akkor Ozsvaldot éppenséggel nem nevezhetjük annak. Ozsvald megrázóan hiteles művészi képekben mutatta be dolgozó népünk múltját, de szocialista jelenünk lényeges problémáiról eddig még jóformán nem hallatta a szavát. Nagy számban vannak azonban Ozsvaldnak olyan kedves pillanat- és hangulatképei, amelyeket bátran nevezhetünk szocialista idilleknek. Nincs ezekben semmi polgári érzelgősség és öncélú póz; a szocialista embernek a szocialista valóságban érzett életöröme nyilatkozik meg bennük. Vajon felfoghatók-e pártos költeményeknek ezek és a hozzájuk hasonló hangulat- és pillanatképek? Nem jellemző-e rájuk az eszmeitlenség, eszmei szegénység?

A pártos költőnek, mint mondottuk, az is feladata, hogy a valóság pozitív tényezőinek a szépségét megpillantsa. A természet vagy az emberi szellem vívmányai által nyújtott öröm pedig a valóság szépsége, a valóság pozitív alkatrésze és optimizmusra buzdító eleme. Egy szép költői tájleírás, életkép, szerelmi idill ennélfogva — közvetlenül kifejezett eszmék hiányában — nem eszmeszegény, mert a szépség és örömérzet által kiváltható potenciális eszméket tartalmaz. Ha politikusán és konkrétan akarjuk kifejezni magunkat, akkor azt mondhatjuk, hogy Ozsvald pillanat- és hangulatképei azért tekinthetők pártos költeményeknek, vagy legalábbis azért vonhatók be a pártos költészet szférájába, mért az írói nevelő feladat esztétikai síkon nyilvánul meg bennük, mert a párt által kitűzött esztétikai eszmény kialakításában segítenek.

Nem mondható el ugyanez például Monoszlóy M. Dezső Csak egyszer élünk című kötetének több szerelmi tárgyú vagy a magánélet egyéb kérdéseit tartalmazó verséről. Monoszlóy M. Dezsőnek ezekből a verseiből nem hiányoznak az eszmék, sőt nála — lírájának erős gondolati jellege folytán — még a terjedelmileg legkurtább versek is eszmetelítettek. Ez az eszmetelítettség azonban nem jelent egyúttal eszmei gazdagságot is, mert erkölcsileg steril, mert nincs benne pozitív nevelő erő. Groteszk, eredetieskedő, meghökkenteni akaró gondolatok kapaszkodnak itt össze öncélú költői játékká, vagy blazírt és pesszimista érzések sűrűsödnek érzelmi atmoszférává... Monoszlóy legújabb versei ezeken a szubjekti- vista játékokon már túlmutatnak és azt a reményt keltik, hogy ez a nem