Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - DÉNES GYÖRGY: Három vers
Nyíllal, kopjával gépfegyverrel A birtoklás ősi vágyát szították mindig a hozsánnák, nyíllal, kopjával, gépjegyverrel szedte a vámot, lám az ember. Az étvágy egyre nőtt, ahogy a só s a bűvös arany jogyott. A gerjedelem szájat tátott és jeljalt mindent: vért, virágot. Zakatolt a Tőke malma, a vériszapot jelkavarta, szörnyű volt nézni, belenézni, így élni még és így remélni. Megverték százszor a dobot, a nincstelen jó puskát kapott, szívére tűzték: ,,A hazáért'.“, vesszen a talmi igazságért. Átkot lehelt a puszta jöld, az éhínség bús utcát söpört, csecsemők rothadtak a szalmán, s jelhő csücsült az Isten arcán. Eltört a Világ tengelye, könnybelábadt a Jövő szeme, dögkeselyűk zúgtak az éjben, aranyat jaltak a sötétben. Dénes György húrom verse Fény és árnyék Nagyot akaró ijjú gőggel jutottam szemben az idővel. Inamban karcsú vágy jesziilt még, jújtam az álmok Lehel-kürtjét. Zengett a jöld, a napba néztem, jürdettem arcom vad tüzében. Hittem, az élet harcba szólít, kitűztem piros lobogóit... Ó, évek gátja! Hol a játék? Hol a tegnapi víg ajándék? Hol van a jorró, vak tivornya, s hol van a képzelt hegyek orma? Elzúg a láz, a vér kifárad, a jöldre ver a bölcs alázat. S a büszkeröptű sólyom álma ráhull egy árva kis virágra. Őszi kertek A kertek rőt aranyban áznak, hulló levelek muzsikálnak, a gyepen cijra szőnyeg ámít, lobogó göndör szél bokázik. A jákban halkan búg az álom, darázs búsul egy pötty virágon, a habos jüvek térdre esnek, az őszi rózsák levetkeznek. A szívem is egy őszi rózsa, a hímes köntös lehull róla, és oly meztelen ring a szélben, mint csillag jent a messzi égen.
