Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - HUSZÁR SÁNDOR: Jött egy lány a telepre (Elbeszélés)

Istenbizony megkérdezhette volna a folytatást mástól is. Már el is romlott a kedvem ...

Mert én azt mondom, a jó embert meg kell botozni, becsületemre, jót tesz neki. Mert azt hiszi az ilyen, ha neki jó szíve van, akkor másnak is az kell legyen. Ide hivattam azt Costelt, azt a. . . Na, tudja kit. Mondtam neki: ide figyelj, fiú! Húzd el innen a csíkot, amíg velem meg nem gyűlik a bajod. Hogy ő erről, meg hogy ő túl. Hogy neki joga van itt maradni, meg hasonló szép szavak. Jó. Aztán magadra vess! Gondoltam, beszélek én az üzemvezetőségével, úgyis annyi van már a számláján, túladhatunk rajta. Mert jól ismerem én az ilyeneket. Bukaresti vagyok én, édes fiam. Odavaló ő is, az egyik külvárosból. Mindig csavargó volt, a múltban is, most is, verje meg az isten! Soha nem szeretett dolgozni. Más ugye, megfogja azt a lapátot, ha arról van szó. Ő nem, inkább cipőt pucolt, meg fésűt árult az utcán, meg efféle foglalkozásokat űzött. Cirkuszban is volt hoplás, amint hallom. Olyan, mint a madár, hol innen csipked, hol onnan. Összeáll egy fehérnéppel, jól tartatja magát, otthagyja. Lehetőleg más városba távozik, hogy ne kapják meg a gyermektartást követelők. És úgy látszik, ez a telep elég messzi esik a világtól, mert ide mindegyre visszatért.

Megfájdult a fejem. Nincs egy pora?

És mi történik? Én szépen tevékenykedem, hogy toljuk holtvágányra. Costelt, miközben ez a szamár Saptemar kibékül vele. Hogy idefigyelj, Costel, én nem haragszom rád, legényember voltál, meg hasonlók. Mert össze kéne törni azt a büszke fejét. De ez semmi. Costel, amilyen bandita, addig s addig, hogy a titkár segedelmével még raktárnok is lett. Kiváló, nemde? Dolgozni nem kell, aztán lesz valahogy. Mert ugye Saptemar ezzel bebizonyította az emberséget. Mert ugye most már azt mondták az emberek: nézzétek meg ezt a Saptemart, az aztán kiváló ember.

A nagy okos. Annyit nem tud, hogy az ilyenfajta emberek mindent megbocsáj- tanak, de azt nem bírják ki, ha jót tesznek velük. A májuk nem bírja ki.

Mi történik? Hall az ember mindenfélét, mert mit nem hall az ember? Megyek hozzá: Saptemar, biztos vagy a dolgodban, te Saptemar? Biztos. Az asszony stabil, te Saptemar? Az. Jó. De hallod-e, beszélnek ezt, azt az emberek. .. Nem érdekli, bármit is beszélnek. Különben lehet, hogy én is így felelek.

Telik az idő. Costel közben eltűnik, aztán újra visszajön. Az építés halad.

Délelőtt ül az én titkárom az irodában. Jön az öreg, sánta éjjeliőr. Az, akit a minap behívtak Bákóba, a miliciára, s még nem jött vissza. És jön a sánta éjjeliőr és letesz a titkár elé egy csomagot. De akkor ők már rég házasok voltak. Nemrég történt az egész. Péter mindjárt öt esztendős.

Aszongya az öreg sánta: — Titkár elvtárs, ezzel a Costellel nem lehet bírni, a proletárerkölcs szempontjából. Nézze meg, mit találtak ma is az ágyában a takarító asszonyok ...

Letesz a titkár asztalára egy papírba fogott valamit.

A titkár kibontja. És olyan lesz, mint a mész.

Hagyja csak itt, elvtárs.

De ő, hogy Costelt meg kell semmisítem.

Menjen el, s hagyja itt.

Az úton találkoztam Saptemarrel, de én az égvilágon semmiről nem tudtam. Ahogy én szoktam, rákiáltok: szerbusz, Jusub, mész haza kinyalni a lábast?