Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - HUSZÁR SÁNDOR: Jött egy lány a telepre (Elbeszélés)
De sápadt az én emberem s rám se néz. Szorít valamit a kezében s megy mint az alvajáró. Olyan rosszul nézett ki, hogy bár sok dolgom volt, hazaszaladtam. Lám, mi van, nem kell orvos ... panaszkodott volt, hogy grippás. Benyitok. A konyhában ülnek. Ő egy széken. Sápadt. A földet nézi. Az asszony rá van borulva az asztalra és sír. A földön a csomag, félig kibontva, kilátszik belőle valami rózsaszín. Kombiné. A színéről, mintha emlékeztem volna, hogy itt a teraszon fújta a szél. . . Nem szóltam egy szót sem. Kijöttem. Gondoltam — én marha! — Nem illik beleütni az orrom családi ügyekbe. És kérem, ez volt három óra körül. A négyórás gyors három darabba vágta Rozáliát. * * * A kocsmában folytatjuk a beszélgetést, két féldeci mellett. — Costel ? — Elment. — Mikor? — Még a szerencsétlenség előtt. — Nem lesz baja? — Nem tudom. Volt itt Grosu bűnügyi nyomozó, Bákóból. Keresik. — És maga mit gondol, Ionita bácsi? — Mit hogy gondolnék? — Rozáliáról. — Sajnálom. De Saptemart jobban sajnálom, — Hibás lenne az asszony? — Hát, édes fiam, én azt honnan tudnám? — Mégis ... — Ha nem lett volna olyan az előélete, a fejemet teszem rá, hogy becsületes, így? Nem tudom, nem tudom . . . A pincérhez fordul. — Bujor! Bűn az, ha a szakszervezeti elnök kér még egy féldecit? Hozzál még egyet, édesfiam ... Aztán még én is kértem kettőt, s ő is. Sötét este vigasztalgattuk egymást hazafelé. Másnap azt mondta, ne kerüljek Anna néni szeme elé, mert mindent rám fogott. Eszembe jutott, le kéne az öreget lepleznem, de sehogy sem állt reá a kedvem. Napközben még el-eljárogattam a pártirodába, de estére áttettem a székhelyemet a szakszervezethez. Bár ez felesleges volt, mert Saptemar is kerülte a velem való találkozást. Vasárnap délelőtt aztán mégis találkoztunk. A gyerekkel jött felfelé a nagy úton. A gyereknek fekéte szalag volt a karján. A titkár nem viselt szalagot. Nem térhettem ki előlük. A gyerekkel, gondoltam, elütöm a dolgot valahogy. — Szervusz Péterke, te nem ismersz, de én már hallottam rólad. Elég ügyetlenül kezdtem. Azonnal észrevettem, hogy Saptemar megértette: elmondták mások, amit ő elhallgatott.
