Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - HUSZÁR SÁNDOR: Jött egy lány a telepre (Elbeszélés)
Huszár Sándor Jött egy lány a telepre Este sárgás-vastag köd ereszkedett a völgyre. Mintha valaki lenyírta volna a Csalhó hátára nőtt felhőgyapjat, kimosta volna a Beszterce vizében, s ide villanydrótokra, meg a házak ereszére terítette volna ki, hogy száradjon reggelig. Vakolatlan emeletes házak és csöpp ablakaikkal lelkesen világoskodó barakkok között, gödröket és sáncokat kerülgetve, el-elsikamodva tájékozódtam a párt- bizottság felé. Ott ütöttem ideiglenesen tanyát; az építkezésről megtérve oda járogatok, emberszónál s gerendavégből rakott pattogó tűznél melegedni. Saptemar, a titkár előttem megérkezett már, dolgozik; fejével int, hogy foglaljak nyugodtan helyet. Pár nap alatt, amióta itt vagyok, nagyon megszerettem ezt a furcsanevű embert. Említettem volt neki, hogy nálunk, Erdélyben, hétszilvafásoknak nevezték a kisnemeseket. Azt is hozzáfűztem, hogy a hétalmafa — mert így lehetne fordítani a nevét — minden bizonnyal szintén nemesi eredetet takar. Nem szólt semmit, el sem nevette magát. Előbb azt hittem, megsértődött, később rájöttem,, hogy más a magyarázat. Ez a jóvágású, fiatal, reggeltől estig munkálkodó férfi ritkán tartja fontosnak, hogy sáját személyére szót vesztegessen. Ügy képzeltem el sokszor, mint a púpos embert, vagy a csúf leányt, akit a sors bölcsességgel kárpótolt s aki nem sokat ad a világ zajos elismerésére. És mégis, már az első naptól kezdve szinte ösztönösen vonzódtam hozzá. Meglehet, ennek éppen az én természetem az oka. Titkon irigyeltem ezt az embert, aki annyi nyugalommal, ilyen szótlanul, szinte titokban tud nagy dolgokat véghezvinni. Gyakran megesik velem, hogy a munka hevében veszekszem, hogy túlságosan érzékenyen reagálok a személyemet érő megjegyzésre, mert úgy érzem, nem becsülnek, vagy érdemtelenül becsülnek... Aztán jönnek a kijózanodás percei, s maradok a megbánással, meg keserű szájízzel. Milyen jó annak, aki csak a munka örömét kéri a világtól, semmi egyebet. Nézem a titkárt s nem tudom, hogy kezdjem a beszélgetést. Szükségem van, ha egyébre nem, hát arra, hogy meghallgassanak. — Utálatos idő járja, titkár elvtárs ... — Igen, nem a legjobb idő. — Olyan egyedül érzi ilyenkor magát az ember; nem tapasztalta? — Előfordul. — Maga már megszokta itt. Én új vagyok. Tudja, nem voltam soha fronton, de úgy gondolom, ilyenkor este van itt valami a front hangulatából. Ez az a hangulat azt hiszem, amikor a baka szomorú levelet ír haza, a falujába. Ilyenkor melegségre vágyik az ember, titkár elvtárs ... Füzetébe firkál, de amikor megállók, int, hogy folytassam. A szerző romániai magyar író.
