Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - CSELÉNYI LÁSZLÓ: Öt vers

A borítékot elfogadná — azt elhiszem. De a munkát is? Másfél óra alatt felkenni a forró anyagot, nehogy kihűljön. És egyenletesen, símán kenni, mert jönnek az átvevők, azok a... fene nehéz nevük van — invesztorok és ha nem jó a munka, akkor feltörhetik az egészet és kezdhetik újból. Igaz, hogy a Rózsabrigád munkáit eddig még mindenhol örömmel vették át. De dolgoznak is, napi tizennégy, tizenöt órát. Kihasználják a jó időt.

Az anyag egyre erősebben rotyog a katlanban. Pista bácsi felnéz az égre. Keleten világos sáv keríti az égbolt tömör, sötét hasát. Hajnalodik.

Lemegy a patakhoz, levetkőzik meztelenre és beleveti magát a kristálytiszta vízbe. Hempereg benne, lebukik a víz alá, hogy boldogan, 'lihegve újra felmerüljön; minden izében élvezi a víz simogatását.

Ott a nagy bolyhos, erős törülköző a faágon. Dörzsöli a testét és közben nagyon jó érzései támadnak. Hogy milyen szép is volt, mikor a kettes szakaszt befejezték. Itt voltak még Prágából is. Aztán az egyik olyan igazgató-formájú gyönyörű beszédet mondott. Hogy ők, a szurkosok, az országút vándorai, építik az ország összekötő ereit. Hogy amikor a Republika térképébe a térképezők berajzolnak egy új utat — akkor az ő munkájukat örökítik meg minden idők számára.

Nagyon szép beszéd volt. Még most is jól esik. Mert nemcsak a pénz kell az embernek, de a jó szó is.

Most már világos van. Pista bácsi megvizsgálja az anyagot. Egy óra múlva kezdhetik. Felmegy a maringotka lépcsőin és lassan felrázza az alvókat.

Azután újra leül a rönkre, kicsomagolja a szalonnát meg a kenyeret és hatalmas étvággyal reggelizni kezd.

Este a lámpa ég, besüt a holdvilág is az áblakpn, s hajnalban csattog a sok madár. Nézem: a falu csendje, ludak az út porában, s messze, az oszlopok közt tágul a láthatár.

Emelkedünk Tudom én jól, hogy itt is élnek, hogy kell az ember, s ahogy jöttem, hát mégis: mi köt engem ide? Gondoltam: régi nóták, anyám, a szép szerelmek ... Sajnállak én, te áldott idill, de mit tegyek?

Minket a lárma izgat. Próbáljuk elviselni a kor, e hangos század zakatoló világát.

Rakéták, forradalmak: el kéne már dalolni ezt is, a gép, a gyárak modern romantikáját.

Hajnalban konda ébreszt. Én a porba tiportam a ludak csiga-házát, töretlen úton járok.- Emelkedünk, az áldott falu s a zsuppos ég is tűnnek, s jönnek az újak: a gép, a füst, a lángok.