Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - B. DÁVID TERÉZ: Az utolsó karácsony (Elbeszélés)
— Egy kisgyerekre nem emlékszik, apu? Deákné vette pártfogásba... — Gyerekre nem emlékszem, lányom. Kórházban feküdtem sokáig. Akna esett a küszöbünkre ... nem robbant... nem lehetett kimenni a szobából... csúnya asszony volt Deákné ... keresztülugratta a Pip- szit. Pipszi meghalhatott volna... jó kutyus volt a Pipszi... Az asszonyka szomorúan legyintett. — Anyuka azt mondta, hogy sokan voltak itt, akiket kibombáztak a körúton vagy a németek kiürítették a házukat. Én nagymamánál voltam Nagymarosam Lehet, hogy ők is ide kerültek. A maga felesége. Régen volt... Sok minden történt azóta ... 11. Hát igen. Sok minden. Kalmár agya malomként zúgott, kavargott, őrölt! Gondolat gondolatot vetett fel, kétség kétséget hajszolt. Mit is üldöz ő tulajdonképpen? Egy elképzelést? Egy rögeszmét? Kísértetet? Egy kisgyerek árnyékát követi... síri nyugalmát akarja megzavarni... halottaiból feltámasztani ? Villamosok csilingeltek körülötte, autótaxik surrantak nesztelenül, az üzletek kivilágítva. Nyoma sem volt már sehol annak a reménytelenségnek, amely a felszabadulás után fogadta itt, amikor először pillantotta meg a beomlott házat. Azt hitte akkor, hogy megszakad benne valami, hogy nem lehet tovább élni. Bodó is eszébe jutott, aki a mákoskalácsot várta. Igen csalódott volt nélküle. Az utolsó mákoskalács lett volna az életében. Vannak ilyen „utolsó“ dolgok. Utolsó kézszorítás ... utolsó szó ... utolsó üdvözlet... utolsó falat... utolsó karácsony... Hiszen, ha az ember sejthetné, mi következik! Tán még jóvá tehetne valamit. Valami okosat mondhatna. Üzenetet hagyna ... enne még valamit utoljára... egy darabka mákoskalácsot ... Bodó már az ágyú alatt feküdt, mire Kalmár visszaérkezett. Mellé feküdt ő is. Alig beszélgettek. Még aznap megindult a harc Budapestért. 12. Budapest ostromáról könyveket írtak már, amikből talán okulhat az utókor. Kalmár nem okult belőle. Őszintén szólva nem is látott belőle sokat. Köd, sűrű köd lepte be a vidéket, és mindjárt az elején sajgást érzett a lapockájában. Ügy lehet, eszméletét is elvesztette, mert mire magához tért, már mélységes csend terült a világra. Kúszni próbált... merev emberi tagokba ütközött.. . haza gondolt Margitra ... Józsikéra ... a fára ... a káposztaszagra ... Éhes volt. Valahol Sashalom környékén lehetett. A faluban ismerősei laktak. Ha ugyan megvannak és el nem menekültek. Megpróbált elvergődni hozzájuk. Majdnem teljes két hónapot töltött el Tóthéknál. Tóthné ápolta, rej
