Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - B. DÁVID TERÉZ: Az utolsó karácsony (Elbeszélés)
—Hát akkor inkább zúgolódnának... és vinnék az ország dolgát előbbre! Fiatal fitosképű kereste végül elő az iratokat... „Ammer Tibor, 1945 márciusában hozta be a tanácsba Deák Józsefné, egy Lövőházutcai óvóhelyen találták, anyja eltűnt, apja ismeretlen... a gyerek magyarul beszél, nevét érthetetlenül ejti. .. gondozásba adták ... stb.... stb.... Kalmár két könnycseppet törölt ki a szeméből. Tán több is követte volna, de a fiatal kartásnő hozzá hajolt: — A kolléganőmre ne haragudjon. A vőlegénye most októberben disz- szidált. Hét éve várt rá ... Kalmár nem haragudott már ekkor senkire, csak sajnálta ezt a szerencsétlen emberiséget. 10. A Lövőház utcai házban Deák Józsefnéra még emlékeztek. Úgy mondták, két évvel ezelőtt költözött el a lányához Szlovákiába. De azt tanácsolták Kalmárnak, menjen fel a második emeletre Karikásékhoz. Húsz éve laknak a házban. Talán ők többet tudnak ... Kedves kis gyerekasszony fogadta, figyelmesen meghallgatta és bevezette az apjához, egy hatvan körüli sápadt emberhez, aki magasan feltámasztva feküdt az ágyban. Kalmárnak úgy tetszett, Karikás nem érti őt. Üres. tekintettel né zett maga elé, majd a lányához fordult: — Miért én? Miért nem mondja meg más? — Mások nem tudhatják, nem laktak a házban, csak apu. Apuka volt a házbizalmi... — Mi voltam én ? — csodálkozott a beteg ... — A parancsnok! Emlékszik, apu... — Aha! — élénkült fel a beteg — mikor a támadás ért... Nagy támadás volt, uram! — fordult Kalmár felé — úgy ingott velünk a ház, akár egy hinta! Az üvegcserepek repültek! Mindenki rohant... ki fel... ki le ... A lány félbeszakította: — Ez most nem érdekel! Deáknéről beszéljen! A férfi hangja nyafogó lett: — Tele volt a spajzuk! Mákosnudlit főztek, képzelje uram, mákosnudlit! Mi száraz borsót ettünk, zsír nélkül, só nélkül! Utálom a szárazborsót, uram! A fiatalasszony odasúgja Kalmárnak, hogy apját légnyomás érte. Még akkor, 44-ben. Agyvérzése is volt. — Engem lóhúsra ítéltek! Avval etettek... nyugalomba vonult tanárember vagyok ... uram ... A fiatalasszony kivezette Kalmárt a másik szobába. Néha világosan emlékszik mindenre. Ma rossz napja van. Azért tartom ágyban. Menni akar ilyenkor, anyut keresi... Anyu tavaly meghalt, ő biztosan tudna Önnek valamit mondani... A beteg utánuk kiáltott: — Ilonka! Gyertek vissza! Már emlékszem ... mindenre emlékszem ... A Deákné fia elesett az ostrom alatt...
