Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - B. DÁVID TERÉZ: Az utolsó karácsony (Elbeszélés)
és olyan gyengeségeket hozott felszínre, amikről eddig sejtelme sem volt. Gondolataiban nőni kezdett a fiú haja. Nőtt és nőtt, a válláig ért. Arca felderült, kék szeme bizakodóan mosolygott... Margitka lett belőle. Akit húsz esztendővel azelőtt meglátott, megszeretett és feleségül vett. Máskor a munkahelyén a gyaluforgács űzött vele csúnya játékot. A gyantaszagú hulladékból egyszerre kis csacsi nyújtotta felé a nyakát. Kukoricaháncsból való játékcsacsi, ő maga vette Józsikénak egyszer születésnapi örömül, és Józsika azután azon az utolsó karácsonyon visszaadta neki szíves megemlékezésül. Józsika azt ugyan nem mondta. Nem tudott még ilyeneket mondani, de Kalmár így fogadta, mikor búcsúzáskor a gyerek feléje nyújtotta a játékszert és olyasvalamit érzett, hogy itthon kéne maradni, nem szabad visszamenni. Dehát parancs... parancs! így is szabály ellen cselekedett, amikor engedély nélkül elhagyta az alakulatot. Csakhogy Margitka telefonált, hogy szerzett egy csenevész kis lucfenyőt... két órát sorakozott érte a Garai piacon. Hadd legyen a gyereknek öröme. Első esztendő, hogy értelemmel nézné... Ilyen volt Margitka. Dehát — folytatta a telefonba — „helyre kellene pofozni“ azt a fát, merthogy az alsó ágai szélesen csüggenek alá, a közepe meg üres. Jöjjön hát haza egy órácskára és ékelné be a csupasz helyre a fölösleges ágakat... 7. Bomladozóban volt akkor már a rend. Ügy hírlett az oroszok körülzárták Budapestet. Senki sem vette már szigorúan a szolgálatot, Kalmár is csak a komájának, Bodónak szólt, hogy egy órácskára haza- ugrik kerékpáron. Bodó vállat vont. — Eredj — mondta, — csak óvakodj, le ne igazoltassanak. Ha meg idejében nem térsz vissza, engem akasztanak fel helyetted. Aztán mákoskalácsot is hozzál! — kiáltott utána. Ezért kellett otthagyni Józsikát. Bodó miatt. Becsületből. Mákoskalács nélkül. Kinek volt kalácsa akkortájt? Csak nehezülő szívét meg a kukoricaháncsból készült játékszamarat vitte magával. A csacsit azután elhagyta valahol sebesülésekor, de a szívét azóta is olyan súlyosan hordozza a mellében, akár egy malomkövet.' Kalmár belerúgott a gyaluforgácsba. Csak úgy porzott* ám ettől sem könnyebbült meg. Elhatározta, hogy másnap utánajár. Megtudja, kicsoda az a fiú. A címet Juliska szerezte meg. Húsz cigarettájába került. —Nem tudom, jó helyen járok-e — mondta Kalmár, amikor a sötét lépcsőházból nyiló földszintes lakás ajtaját kinyitották előtte. — Am- merné asszonyt keresem ... Bizalmatlanul mérték végig. — Üzenetet hoztam a fiútól. Váltást akar. Inget... gatyát... Szó sem volt ebből igaz. Kigondolta csupán, hogy valamerről elinduljon a beszélgetés. Az asszony, aki ajtót nyitott, úgy látszik, jobban ismerte a fiút, mert kicsinylően legyintett. — Fenét akar! Hónapokig is eljárogat ugyanabban a holmiban.
