Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - B. DÁVID TERÉZ: Az utolsó karácsony (Elbeszélés)

bátor helytállása különféle nehéz helyzetekbe sodorta, de még sohasem került szemtől szembe fiatalkorú bűnözőkkel. Megnézte őket.

Alacsony, fekete fiú volt az első. Az a zöldinges. Haja csapzottan hullott homlokába, szemeivel riadtan cipője orrát fürkészgette és ha beszéltek hozzá, csak vállát vonogatta.

A másik, tizenhat év körüli fickó, nyitva feledte a száját. Nedves ajkairól kis nyál csurgóit az áliára. És nevetett. Féleszű volt az istenadta, nem fért hozzá kétség.

Takaros, élénkszemű gyerek volt a harmadik. A legfiatalabb. Ruházata is a legjobb. Képén ijedelemmel vegyült kíváncsiság. Sejtelme sem lehetett helyzete komolyságáról. Kalandvágynál több aligha terhelte lelkiismeretét.

— Kár ezért a fiúért — gondolta Kalmár és a negyedikre nézett.

Arról azután már le sem vette tekintetét.

— Nő mi az? Ismerős? — figyelt fel a vizsgálóbíró.

Kalmár zavarodva válaszolta:

— Igen... ismerős ...

Kalmárné ijedten közbevágott:

— Nem igaz! Hogy lenne ismerős? Mikor se nem nyurga, se nem veres... — majd szinte bocsánatkérően nézett a hórihorg^s zöldinges felé. — Másképp fest az ember az utcán ... — és szégyenkezve a bíró felé fordult:

— Tetszik tudni, sok idő telt el már azóta...

3.

Az utcán szótlanul lépkedtek egymás mellett. Kalmárné igen restellte, amiért újra félreverte a harangokat.

— Fusson a szerencsétlen bűnével, ha van néki, de az én lelkemen ne tapadjon ártatlan ember vére....

Kalmár azon tűnődött, hol is látta már azt a szőke gyereket. Mert valahol látta. Megesküdne rá. Meg azon is eltűnődött, hogy mi baja ennek a mai fiatalságnak? Ő olyan korban, mint ezek közül akár a legfiatalabb, iparra ment. Két évvel később megözvegyült beteg anyjáról gondoskodott, s húsz éves sem volt, amikor rábízták május elsején a vörös lobogót. Nagy szó volt pedig akkoriban az ilyesmi. Áldozatot kellett hozni mindenkor... mindenért... Ha olvasni akart, szájától vonta meg a falatot, hogy könyvhöz jusson. Inaséveiben pofonokat kellett elviselnie. Ha menetelni akart, kockázatot kellett vállalnia. És ő vállalta! És koplalt! Ezek pedig...

A körút sarkán az asszony villamosra ült. A férfinak nem volt hozzá kedve. Levegőt akart! Járkálni akart!

Felnézett a júniusi égre, belehunyorgott a napba és elindult.

4.

Játéküzleteket nézegetett. A Dunát nézte. S a szőke legénykére gondolt. Maga sem tudta, hogyan került a ház elé. Tíz éve nem járhatott arra. Ha villamoson erre vezetett útja, elfordította fejét vagy a szemben ülő utasok arcát figyelgette. És most itt áll az álványok előtt és bá