Irodalmi Szemle, 1959

1959/3 - FIGYELŐ - SAS ANDOR: Ehrenburg novellák

Az apa az erőd megrohanásakor elesik. A gyermeket a tiszt parancsára sértetlenül kellett elfogni. Ő azután menyasszonyával elmegy a gyűjtőtáborba, hogy megmutassa neki Pault, aki ott is pipával játszik, s azt mondogatja, hogy ő igazi kommünár s szép szappanbuborékokat fújt, apja pedig ágyúból lőtt. A tiszt menyasz- szonya fegyvert kér, hogy megcélozza Paul pipáját, de a pipa helyett a gyermeket találja el.

A gyermek nagyapja 1848 júniusában barikádon esett el, apja a kommünért á'dozta életét s a kis Paul elestével harmad- ízben ismétlődik meg nagyapjának és apjának a sorsa.

E novella úgy hat, mint valami hősdal, amely három nemzedéken át kíséri a harcos munkások sorsának ismétlődését, megindító lírai aláfestéssel és ebben egy kivételes szocialista elbeszélő szívének együttérző dobogása fogja meg az olvasót.

Ez a novella, amint már említettük, 1922-ből való s a szovjet irodalmi kritika szerint határkőnek tekinthető Ehrenburg fejlődésének eléggé körülményes és bonyolult útján az öncélú polgári izmusok ingoványos labirintusából ama realizmus felé, amely a tőke megnyomorítása ellen küzdő egyszerű embereket ábrázolja.

A másik kiemelkedő novella, a „Pierre és Péter“ nagy elevensége . összefügg a fiatal Ehrenburg haditudósítói tapasztalataival az első világháborúban a nyugati fronton és éles betekintést nyújt a hatalmi és osztályérdekekért frontra és elvadult- ságba kényszerített közkatonák magatartásába. Egy dél-francia vincellért, a 118. francia gyalogezred katonáját és egy po- merániai parasztot, aki a 87. német tartalék zászlóaljban szolgált, 1916-ban ugyanazon az éjszakán felderítésre küldik ki az Ypern előtti „senkiföldjére“ a francia és a német front között. Szétrombolt lövészárkok drótakadályain és spanyol lovasain keresztül kúszva egymás közelébe kerülnek. Pierre pipára gyújt s a némettel váltakozva szívja békés éjszakai csendben a szájról-szájra járó gondűző szerszámot. Mikor a pipa kialszik, bírókra kelnek s megfojtják egymást, holttestük ottmarad a véráztatta mezőn, csontvázzá szikkad a senkiföldjén s mellettük hever a kialudt kis katonapipa.

Valamennyi novellában megtalálhatók a művész Ehrenburg jellegzetes sajátságai: az élet sokoldalúságát társadalmi és lelki vonatkozásban felölelő szemlélete, az olvasót soha unatkozni nem engedő ötletessége s fáradhatatlan derűkeltése a szatíra és humor különböző változataival.

Ehrenburg fölülmúlhatatlan mestere az érdeklődés keltésének.

Honnan ered ez?

Abból a tényből, hogy hatalmas terjedelmű írói művének forrása a XX. századot kezdetétől máig átfogó korélmény. A korélményt pedig olyan korábrázolásban fejezi ki, amely az író fejlődésével teljes mértékben előremutatóvá vált.

Ehrenburg rengeteget utazott, minden világrészben megfordult és az író kötelességét nemzetével és az emberiséggel szemben felismerte, sokoldalúan teljesítette és teljesíti ma is. Kell-e emlékeztetnünk a Világbéke Tanács ülésein és egyebütt elhangzott felszólalásainak még fülünkben csengő nemzetközi visszhangjára ? Az a 3000 cikk, amelyet a nagy honvédő háború idején hazájában írt, a szovjet hadsereg erkölcsi felkészültségének, szocialista öntudatának és szívósságának tett el nem évülő jelentőségű szolgálat. Világ- irodalmi hatásának méreteit, mutatja az a tény, hogy Párizs elestétől szóló könyvét (1941) 26 nyelvre fordították le. A haladó erők küzdelmes érvényesülésének megörökítése a második világháború folyamán a Viharban (1947) és a háború után A kilencedik hullámban (1951 — 52) olyan monumentális teljesítmények, hogy az írót követő nemzedékek számára hasonló tájékoztató szolgálatot fognak tenni, mint

— mutatis mutandis — Balzac társadalom- ábrázoló regényei.

Ehrenburg 1908-ban, miután mint moszkvai diákot bebörtönözték, 17 éves korában Párizsba ment. Ugyanebben az évben Párizsban tartózkodik a 31 éves Ady Endre is. A fiatal gimnazista és a férfikorba jutott magyar költő között a korkülömbség akkora, hogy egyéb nyelvi és társadalmi elkülönítő körülményt nem tekintve, ha találkoztak volna is, egymással kapcsolat kialakulása közöttük felette valószínűtlen.

De azért volt életútjuknak közös és rokon vonása: mindkettőt vonzotta Párizs társadalmi, politikai és kulturális tekintetben s mindketten elevenen őrizték az 1905-ös forradalom hagyományát. Tette ezt Ady mint látnoki erejű költő, Ehrenburg pedig mint az orosz munkásmozgalom leghaladóbb szárnyához szegődő ifjú, aki üldöztetés miatt hagyta el hazáját, hogy oda csak a cárizmus bukása után 1917 tavaszán térjen vissza. Sas Andor