Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - FIGYELŐ - DOBOS LÁSZLÓ: Új riportkönyv
lett volna, hogyha a kiadó a kötet anyagát — Csontos Vilmos „Kell itt a szó“-jához hasonlóan — válogatott versek formájában és születési időrendben állította volna össze. Ebben az esetben most pontos határt lehetne húzni a régi és a mai Monoszlóy között és nem kellene találgatni azt se, hogy a versei közül melyek az újak és melyek a régiek. Mindenesetre vannak bizonyos támpontok, amelyek ezekben a kérdésekben segítenek eligazodni bennünket. A kötet két utolsó cuklusának (Ember vagy, szeretni vágyói és Csillag fény) a versei nagyobbrészt félreérthetetlenül új fogantatásúak. És ezekben azt látjuk, hogy Monoszlóy már sikeresen kitör a rá oly jellemző eszmei fogyatékosságokból, főképp a kiábrándultságból és sztoicista fatalizmusból, — és eljut végre „az igazi — földi hittanig“. Sajnos, a „Szén és galamb" ciklus bányász-versei alaposan megingatnak ebben a feltevésünkben. Ezekből az ugyancsak újabb keletű bányász-versekből a munka hősies áldozatvállalásának megértése és eszményítése helyett komor balladás hangulatok, enerváltság és pesszimizmus áradnak. Monoszlóy mostani költészetének ezek az ellentmondásai fenntartásokat ébresztenek bennünk még az olyan hangsúlyozottan pozitív eszmeiségű költeményei iránt is, mint amilyenek a Kifelé nézz, a Győztes bolygó vagy az ArS poetica. A Kifelé nézz pártos hangját, szép eszmei célkitűzéseit egyelőre csak a költő önkritikájaként tudjuk elfogadni: Nem, nem lehet betelni azzal, amit az Én dzsungele rejthet. Befelé nézni elég volt már, de most kifelé nézz, te ember! Arra születtél, védjél, adjál, nem hogy búsan magadba görnyedj. Monoszlóynak komolyan meg kell szívlelnie és költői gyakorlatával szentesítenie ezeket az önkritikus felismeréseket, ha a „perc rigója“ helyett dolgozó népünk igazi költője akar lenni, ha a jövőben „éneklését tetté“ akarja „növelni". Ellenkező esetben elsősorban reá fog visszaütni az az itéletmondás, amelyet az Ars poeticájában fejezett ki: ... rossz mester, ki tétlenül a szebért, jobbért nem hévül. Turczel Lajos ÚJ RIPOR7KÖNYV Sajtónknak és irodalmunknak van egy mindennapi kulturális igényt és szükségletet kielégítő, és mégis mostohán kezelt műfaja: a riport. E megállapítás kettős értelmű s látszólag önmagának ellentmondó, de riportírásunk helyzetét, értékeit és művészi színvonalát valóban ez az ellentmondás jellemzi a legjobban. Ellentmondás van szándék és megvalósulás, valamint riportírásunk alacsony szintje (nagyon kevés kivétellel) és művészi igényességünk, továbbá a műfaj iránt megnyilvánuló társadalmi szükséglet és figyelmetlenségünk között. A riportírásban az újságírás és az irodalom nagyon közel kerül egymáshoz. A vád éppen ezért egyaránt illeti az irodalmat, valamint a sajtóban megjelenő riportokat is. A riportírás lebecsülését nem foghatjuk fel csak úgy, mint egy műfaj elhanyagolását. A riportírás értékei szorosan összefüggnek a valóságlátás fogalomkörével. A riportirodalom tartalmi és művészi színvonala a sajtó és az irodalom valóságlátásának, életszemléletének, valóságrealitásának bizonyítványa is. Életünk ritmusa gyorsabbá vált, érzelmi, gondolati, erkölcsi életünk összetettebb lett. A riport mint műfaj korszükséglet, vagy ha úgy tetszik, korunk egyik legjobban kultivált publicisztikai műfaja. Mi teszi azzá? Az élet jelenségeire való gyors reagálás képessége. Hisz a riport értékét és értelmét éppen ez a művészi szavakészség adja meg. A riportot nem lehet úgy felfogni, mint a statikus lehig- gadtság, a művészi kiérleltség műfaját. A riport életképességének alapfeltétele az, hogy egyvonalban haladjon az eseményekkel. Ha ezt nem teszi, a legjobb esetben is csak regisztrál, tudósít vagy dokumentál. A riport az életközelség, az életismeret, a mindennapi életjelenségek ábrázolásának műfaja. A riport alapja: valóságigény, valóságismeret. A riport szellemi tömegigény s legszigorúbb kritériuma a maiság, a korszerűség. Ez jelenti e műfaj éltető elemét, levegőjét. Ez a tény viszont az irodalom és riportírás viszonyának kérdését veti fel. A riportíró és a riport az irodalom felderítő előőrse: terepszemle, tanulmányozás; a látottak és hallottak számbavétele és jelentése tartozik feladatai közé. Az irodalmi rangú riportírás az irodalom mozgósító képességének, csatasorba állásának, harci szellemének kifejezője. Betölti-e irodalmunk-
