Irodalmi Szemle, 1959

1959/3 - FIGYELŐ - TURCZEL LAJOS: Tehetséges költő vegyesértékü teljesítménye

keretezni: embervilágnak. Anyánk képét éltetőn, szépítön a világ csak mint emberország keretezheti. Édes anyanyelvűnk — adottságunk — és az emberiség anyanyelve — a világtudat és világszolidaritás — így lesz együtt és egyszerre rés humana, tehát: rés poetica.

Figyeljük, figyeljétek a költőt: ő tudja, mondja, jelzi, jelenti a jövőt: a „költészet korának“ megvalósulását, — „Emberországot“!

Költő: jöjjön el a te országod!

Tehetséges költő vegyesértékű teljesítménye

(Monoszlóy M. Dezső: Csak egyszer élünk, Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó 1959.)

Monoszlóy M. Dezső verskötetének áttanulmányozása után két ellentétes érzés ural b

ennünket. Jóleső örömmel érezzük és konstatáljuk, hogy líránk „hivatalos“ névsora egy olyan költő nevével szaporodott, akinek értékes alkotó eszközök állnak a rendelkezésére, és aki a szóval és gondolattal virtuóz módon is tud bánni. Viszont elszomorít bennünket az a tény, hogy ennek a vitathatatlanul tehetséges költőnek az életünkhöz, közösségi problémáinkhoz alig van szava: versei nagy részében az ötletekkel, gondolatokkal öncélúan játszogat, vagy egyéni vagy legfeljebb úgynevezett általános emberi problémákat feszeget.

Kezdő fiatal poétáktól nem vesszük zokon azt, ha — költői hangjukat s helyüket keresve — önmagukba, „én“-jükbe túlságosan belemerülnek, és a formai és kifeje- zési eszközökkel — a tartalom és eszmeiség rovására is — kísérletezgetnek, viaskodnak. iA Csak egyszer élünk szerzője azonban már korban is érett költő, akinél az ilyen és ehhez hasonló tulajdonságok — a „tiszta“ költészetre, a l’art pour l’art-ra való hajlama mellett — bizonyos költői öntetszelgést, emberi-költői önköz- pontosságot is sejtetnek. És itt csak részben hozhatjuk fel enyhítő körülményül azt, hogy a kötet verseinek egy részét költőjük évekkel ezelőtt, más társadalmi és irodalmi körülmények és hatások között írta.

Monoszlóy verseiben (főleg a régebbiekben) erősen érezhető a vi'ágirodalom nagy modern költészeti irányzatainak, főképp a baude!aire-i (és materlinck-i) szimbolizmusnak és a parnasszista iskolának a hatása. Egy-egy költeményben, strófában, verssorban vagy költői képben a szürrealizmus nyomai bukkannak fel, az erotikus versekből pedig néhol Szabó Lőrinc arca is előborong. Monoszlóy korántsem tekinthető azonban az említett költészeti irányzatok vagy költői egyéniségek szolgai utánzójának. Az irodalmi hatásokat nála erős egyéni alaphang és fölényesen kezelt alkotó apparátus ellensúlyozza. Azt is mondhatnánk, hogy az irodalmi hatások az ő költői egyéniségébe szervesen épültek be, rokoni természetességgel szívódtak fel.

Monoszlóy költészetének egyik legpozití- vebb értéke a kifejező, gondolat-gazdag és a fogalmak mélyére hatoló nyelv. Nyelvi erőssége képalkotásában és költői képeinek a jellegében is megmutatkozik. Verseiben ritkábban használ illusztratív jellegű, a gondolatokhoz és érzelmekhez külső háttérként megrajzolt képeket. Legtöbb képe expresszionista jellegű, a külső jelenséget vagy a közvetlen gondolatot és érzelmet belső tudattartalmakkal öszekapcsoló; az erdő „zöld Mániaként“ zúg nála; az árnyék „néger mostohaként", az idő pedig „hízó óriásként“ terpeszkedik; a hó az „ágakra égi vatta" gyanánt rakódik; a nő szája „vérző láva-folt" és „csöppnyi csipkés forró hintaló“, melyen „már csókok víg ez- rede lovagolt". A háborúnak egy konkrét rettenetét (valószínűleg egy éjjeli bombázás átélését) a költő egy szimbolista hangütésű és sajátszerű képekkel megtűzdelt kis versében (Míg hajnal nyílt) így fejezi ki:

Hullt fejemet kezembe fogva a vér belőle egyre csörgött, egy hang vijjogva szállt belőle:

„az élők most már mind bolondok."

Párnám rémület habja lepte, míg hajnal nyílt az éj helyén, s langyos nyelvével nyalta bőröm az élet, ez a hű tehén.

Monoszlóy költői nyelvének kifejező erejét és verseinek, képeinek gondolat-gazdagságát, gondolati telítettségét sokhelyütt elhomályosítják, kétessé teszik a különféle költői túlzások és különcködő attitűdök. Ilyen túlzásoknak és különcködéseknek számítanak a kötetben:

1. a szerzőre általában jellemző, a verseiből lépten-nyomon kiütköző eredeties- kedés, a frappánsra, különösre és para-