Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - FIGYELŐ - FÁBRY ZOLTÁN: Res poetica II
kiküszöbölés! módjának a megmutatója“. A költészet napjaink egyik legreálisabb tényezője. Miért? A mai német kommunista író — Franz Fühmann — így felel: „A költészet az emberrélevés különös képessége. A hangsúly az emberi emberen van. A költészet az embert emberré segíti“. A költészet primátusa, létszerepe kétségtelen, létlényege vitathatatlan. A legfőbb realitást szolgálja: az embert, a legszebb önkifejezést: az emberséget. „A költő legyen emberibb ember“: olvassuk Forbáth Imre versében. A költészet a humánum műfaja! 1939 nyarán, mindentől és mindenkitől elvágva, Hitlerrel, a szervezett embertelenséggel szemben Adyt hívtam és idéztem: a költőt, az embert az embertelenségben! A „Korunk“ szeptemberi számában ez áll: „Amikor hadosztályok százai, bombavetők ezrei és a háború nyersanyagforrásai határozzák meg egyedül a történelmet és formaruhák az embert, micsoda botorság és bátorság költőt idézni, vállalni és továbbadni: szabad szót, emberségből fogant gondolatot?! Légy botor és légy bátor: költők is vannak a világon!... Vissza! Vissza az igéhez, az emberi szóhoz, a költőhöz, a kezdethez ... A költő a mérték!“ — Amikor e télen a „Palackposta“ előszavát írtam, amikor az antifasizmus tegnapi mondanivalóját a mához közelítve és egyenlítve, az atomfasizmus ellen érveket, társakat, tanulságokat és bizonyosságokat kerestem: egyre jobban és egyre inkább költők futottak toliam alá, végül maga a költészet is, a fogalom, mint legpotenciálisabb ütőkártya és kinyilatkoztatás. Lehet ez véletlen? Az antifasizmus erkölcsi gerince: a humánum. A költészet: a humánum szinonimája. A fasizmus ugyanakkor büszkén hirdetett és vállalt antihumánum. 1932- ben a Nationalsozialistische Monatshefte egyik számában már az őrmesterprovincializmus napiparancsa pattog: „Az iskolát az őrmesternek kell átvenni és a humanitással átitatott tanítónak le kel! lépni!“ — 1958-ban Ualraux, De Gaulle propagandafőnöke, a renegát kommunista író, így beszél: „Mindent, ami a humánum körébe tartozik, kultúránkból ki kell küszöbölni“. A fasizmusok hangja, gesztusa, muszája és lényege megmásíthatatlanul és változatlanul egy- azonos: antihumánum. A fasizmusoknak nincsenek, nem lehetnek költői, csak Horst Wesseljei. A költészet humánum-lényege itt visszaüt: a költészet kisajá- títhatatlan, megcsalhatatlan műfaj, csak azt adhatja, ami a lényege, és csak az mondhatja, aki e lényeggel egyazonos. A költészet csak az emberséget szolgálhatja! Becher himnikus felgyúltsága sugallón idézi igazát: „A költészet szolgálata több mint az istentisztelet, az istenszolgálat, mert a költészet az emberiség fejlődését szolgálja. A költészet a legnagyobb emberszolgálat!“ A költészet az emberiség anyanyelve, mondja az egyik, a költészet emberszolgálat, hirdeti a másik. Századok elválasztottjai, Hamann és Becher, egy lényegről és egy nyelvet beszélnek. A hamanni és becheri meghatározásból egy-logikusan folyik a költészet emberségi primátusa! A költészet a humánum műfaja! Ezt semmi és senki nem cáfolhatja! Aki megteszi, az kilép az emberszolgálatból, az nem ért és nem érthet többé az emberiség anyanyelvén! A szocialista humanizmus a költészet végrealitása. A szocializmusnak teljes emberségre kell törekedni, és ezt a költőnek már ma kell előénekelni, előpéldázni, előreélni. Ügy mint Johannes R. Becher: „Eljön majd egyszer a költészet kora, mert mi másért élt volna az ember? És a költészet kora csak poetikus körülírását jelenti a felfokozott emberség-létnek, az Emberország-nak ... Ahogy a rés politica rés humaná-vá válik, ugyanolyan mértékben rés poeticá-vá is válik“. Micsoda beteljesülés! Egy harcos élet végkicsengése: a költészet himnusza. A szavakat a testámentum hitele erősíti: többet, kimerítőbbet, teljesebbet a köl
