Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - FIGYELŐ - FÁBRY ZOLTÁN: Res poetica II
Ezt a két sort az antológia minden olvasója ceruzával karikázza be. Ez a két sor adja az egész kötet és recenzáló mondanivalónk legszebb, legigazabb, legkifejezőbb mottóját! Anyánk képén a világ a ráma; életünknek csak világösszefüggésben van értelme, dolgainkat csak a világtudat tarthatja össze. Anyánk képén a világ a ráma; az édes anyanyelvet csak az emberiség anyanyelve ölelheti, avathatja igazzá — egyazonossá. Mi szebb, mi több; a kép, a ráma? Külön-külön mást és kevesebbet mutatnak és mondanak, mint együtt. Együtt minden lehetnek: teljesség, bonthatatlan egység. Anyánk képén a világ a ráma: ifjú, aki így, ilyen módon lett névadó, e névadást Berzsenyink értelmében manifesztálta, aki „világképző léleknek“ nevezte el a költőt. A világképző lélek világot teremt: világtudatot, közösségi tudatot, szocialista vox humanát. Az ifjú lélek immár férfikort invokálhat,: „földi bajt oldó tűzpiros dalra gyújt“. így: „Csillagot rúgjon huszonkét évem: morzsavilággal be sosem érjem. A Mindenséget magamba szedjem, de sóra, szénre essen szét bennem. Megoldó szemmel világom járjam: ha bimbót látok virággá lássam, hogyha gazt látok tűzlánggá nézzem: járjon az ember szegfű-fehérben... Fagy-fegyelembe vér-meleg kedvet, csendszájba bátor szót követeljek. Bátor emléknek bátor a lába: akarom: álljunk vad karikába ... mindenki járja, férfi-mód járja. S egy akaratra taszítva lábunk... Pötty, külön fények szűnjenek! — Táncba, körtáncba népek!“ — A költő férfikort idéz, férfimunkát vállal: világmunkát — költő jussát: „Jusson a szóra igazra, szépre gyehenna-oltó hús emberségre. Szóljak halálig harcverest, bátrat, férfikor, így jöjj, vigyázlak, várlak". Itt férfi szólt, ember szólt az emberiség anyanyelvén: költő! Az ifjan indultak férfimód zárták a kötetet: a vox humana stafétabotja — lényeg jegyünk — biztos kezekbe került! Add tovább ... De ... Vannak, akik azt hiányolják, hogy a szocialista mának az antológiában nincs, vagy alig van nyoma. Aki figyelmesen olvassa a kötet verseit, vagy az itt felvázolt ismertetést, azt csak részben bánthatja ilyetén való hiányérzete. Tény: a harmadvirágzás első indulóihoz képest csökkent a líra elsődleges szocialista hangerőssége és színképe. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a harsányversek adottsági hőfoka is elmúlt: csökkent a szín is, a valósítás zavartalan folyamata mindig szürkébb, mint az ezt megelőző íelgyúltsági periódus. És azt is számításba kell venni, hogy e fiatal költők már egy kész, természetesnek vett társadalmi állapotba csöppentek. A kétféle társadalmi rend tudata nem élhet bennük úgy és annyira, mint az előttük járt nemzedékében. Ami tegnap világrengetőn új volt, az mára megszokottá, természetessé, mindennapivá vált. Becher az első ötéves tervről még könyvterjedelmű eposzt írhatott, ma azonban a traktor, a kombájn, vagy az olvasztár: sematikus kelléktárgyak és a költőnek előbb
