Irodalmi Szemle, 1959

1959/3 - LÁTÓHATÁR - Könyvismertetés, rövid hírek

tál Évának elnevezett nő — beleszeretve a díszes öltözető és gazdag fejékű, főleg pedig új férfiba — megfogadja a halál kígyójának tanácsát, s mérges gyümölcscsel kínálja megunt szerelmesét, a később Adámnak nevezett állítólagos 'első embert. A harmadik kép: Adám a mérges gyümölcstől kábultan hever a földön, amikor megjelenik az új szerető, és Éva biztatására agyonszúrja vetélytársát. Ezt a jelenetet magyarázta teljesen félre a jeruzsálemi pap. A gyilkost istennek nézte, s a gyilkosság tényét — a fölbujtott szerelmes Adám bordái közé döfi kését — Éva teremtésének vélte. Ezt a tévedését elősegítette a kőbevésett kép kezdetleges távlatmegoldása,' amely azt a látszatot kelti, hogy Éva Adám bordái közül emelkedik ki.

Nyilvánvaló, hogy Róbert Graves könyve nemcsak a katolikus, egylház fölháborodá- sát és tiltakozását váltja ki, hanem minden keresztény egyházét, hiszen az Adám-Éva legenda a keresztény vallás egyik alaptétele.

*

A „Die Kultur" című német lap rendkívül érdekes, egyben pedig megdöbbentő cikket közöl a nyugatnémetországi írók anyagi helyzetéről. A cikk fölhasználva a Nyugatnémet írószövetség körkérdésének adatait, megállapítja, hogy a német írók zöme súlyos anyagi gondokkal küzd, sőt csaknem vagy egészen nyomorban él. Ez a megállapítás annál meglepőbb, mert Nyu- gat-Németországban évente átlag hatvanezer új könyv jelenik meg, s ebből például az elmúlt évben tizenhétezer 'hazai szerzők alkotása volt.

A „Die Kultur“ cikke nem marad meg az általánosságoknál, konkrét eseteket sorol föl, nevekre hivatkozik, statisztikát közöl. A cikk többek között megemlíti Otto Fiake ismert, jónevű író esetét. Ennek az idős írónak 83 műve jelent meg, mégis nagy szegénységben, teljesen elfeledve él. írásai minden nyugatnémet antológiában előkelő helyet foglalnak el, az író azonban teljesen pénz nélkül, mindenkitől elhagyatva, kórházban sínylődik. Egy másik író így válaszolt a körkérdésre: „A német írók antológiája negyven írásomat felsorolja, mégis olyan kis kegydíjból tengődöm,

hogy lakbérre sem elég". Egy fiatal író, akinek verseskötete, regénye és útleírása jelent meg, családjával együtt egyetlen szobában lakik, szalmazsákon alszik feleségével és három gyermekével együtt. Éjszaka ír, nappali egy kereskedésben cso- mogolja az árut. Egyébként évek óta tagja az írók szövetségének. A következő válasz így hangzik: „Az elmúlt két évben két regényem jelent meg. Egy-egy könyvön két évig is dolgozom. Az érte kapott honorárium 2500 márka körül mozog, de kénytelen vagyok kisebb összegekben előre felvenni, hogy dolgozhassam. Az újságok úgyszólván szakadatlanul írnak rólam, fényképeimet közük, mégis kénytelen vagyok bujkálni az adóvégrehajtó meg a gázgyár pénzbeszedője elől.“

Ennél is rosszabb helyzetbe vannak a színműírók. Egy színpadi szerző, akinek drámáját harminc színházban előadták, háború utáni regényét hét nyelvre lefordították, sző szerint a következőket írta a körkérdésre: „Családom már hónapok óta nem lakott jól, egy gyermekemnek sincs téli cipője." Egy másik, ötven évnél idősebb színpadi író így nyilatkozott: „Nem tudok tovább dolgozni, mert nincs papírom. A cipőm lyukas. A társadalombiztosítást sem tudom már fizetni."

— Hol, miben rejlenek ennek a megindokol- hatatlan helyzetnek a gyökerei ? — veti föl a kérdést a „Die Kultur“ cikkírója, s bizonytalankodva válaszol is: — Talán — abban, hogy a pénzhajszával ellfoglalt átlagos német polgár teljesen érdektelenné vált az igazi művészet megnyilvánulási formái iránt. Talán a technikai fejlődés és a mindennapi élet kényelmét szolgáló eszközök: a rádió, a televízió, a gramofon, a film,, az autó teljesen háttérbe szorítják a könyvet. Talán — a német fasizmus idején kitiltott külföldi írók művei annyira lekötik az olvasók érdeklődését, hogy a hazai szerzők alkotásaira sem idejük, sem pénzük, sem érdeklődésük nem marad. Talán — a hitleri korszak íróinak hitszegése után az új német nemzedék nem bízik többé a német írók humanizmusának, becsületességének igaz voltában, s e- miatt csak külföldi, elsősorban amerikai írók könyveit olvassa.

A sok talán — még bizonytalan válasznak is kevés, a visszás és szomorú helyzet pedig egyáltalán nem oldja meg.