Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - LÁTÓHATÁR - STEFAN HEYM: Igaz történet (Elbeszélés, fordította Somló Miklós)
teménye tett túl. Át kellett magukat rágniuk mindenfélén, elrejtett képektől kezdve állítólagos titkos fegyverekre vonatkozó tervekig, amelyek végül is irkába rajzolt gyermekes ákombákomoknak bizonyultak. — Hát jó, komám — mondta az őrmester - gyerünk, lássuk azt a kartotékét. Dzsipbe ültek és kihajtottak München külvárosába, ahol Bachleitner üzeme feküdt. Bachleitner a hátsó ülés egyik felébe szorult és amint a kocsi a kanyarokat vágta, a kalapjába kapaszkodva arra gondolt, hogy most aztán a poroszok nyakig ülnek a lekvárban. A papírgyárban Bachleitner bevezette a meghökkent kémelhárítókat a pajtába, a becsomagolt kartonok gigantikus halmazához. Elérkezett az ő nagy pillanata. Bachleitner várt, mit szólnak az emerikaiak, de azok nem beszéltek. Csak néztek egymásra és amit a szemük kifejezett, azt nem értette. A tekintetük körülbelül ezt mondta: „Jézusmária! Hétmillió kartonlap! Ha ehhez a rakáshoz hozzáfogunk, nem kerülünk haza civilbe soha!“ — Nézze bajtárs, — mondta végre az őrmester — elviszünk magunkkal háromezer kartonlapot — mintának. Hiszen érti? Bachleitner értette. De tudni szerette volna, mi lesz, ha a mintakartonokat # elviszik és még mennyi ideig foglalja el a raktárát a hátramaradó 6,997.000 darab. És mit szándékoznak tenni az amerikaiak a poroszokkal? — Az hadititok! — jelentette ki az őrmester. — Csak nem kíván kellemetlenségekbe keveredni ?! — Dehogyis! — tiltakozott Bachleitner. Kellemetlenségekből már egy életre elege volt. * Bachleitner kitartó, nagytürelmü ember volt. Ez tagadhatatlan tény. De jellemét komoly próbára tette, hogy hetekig, sőt hónapokig egy árva szót sem hallott a kartotéka további sorsáról. Talán már le is mondott volna poroszellenes szándékáról és az egész nácikartotékát a zúzóba dobja, ha nem gondol a háromezer darabra, melyet az őrmester és két legénye vitt el magával. Csak egy részét pusztítsa el a kartotékénak? Félmunkát végezzen? Azt már nem! Ez meggyőződése ellen volt. így hát újra felöltözött és elment a hadseregparancsnokságra. Rá sem ismert, annyira megváltozott ott minden. Az amerikai Hetedik Hadsereg, melynek embereivel utoljára tárgyalt, összeszedte a cókmókját a Német Nemzeti Szocialista Párt központi kartotékéjának 3000 mintapéldányával együtt és északra, Heidelbergbe költözött. Helyébe az amerikaik Harmadik Hadserege — akkor már volt parancsnoka, a hírhedt Patton generális nélkül — érkezett Münchenbe. De Patton szelleme tovább élt. Bachleitner soha, még Hitler fénykorában sem látott olyan gyönyörűen lakkozott sisakokat és ragyogó fényesre kent csizmákat, valamint oly csinosan kikészített német titkárnőket; mint a Harmadik Hadsereg irodáiban. A főhadiszálláson valamennyi szolgálatot teljesítő, önérzetesebb amerikai tiszt borotvaélesre vasalt nadrággal és legalább egy ilyen titkárnővel rendelkezett. Kiderült azonban, hogy ezek a titkárnők Bachleitner előnyére szolgáltak. Nem mintha Bachleitner tetszett volna nekik, ilyesmivel meg sem próbálkozott, hiszen nős ember volt. De mivel a hölgyek németek voltak, mihelyt a központi kartotékét említette, azonnal rájöttek, hogy ez a keményfejű, kis
