Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - LÁTÓHATÁR - STEFAN HEYM: Igaz történet (Elbeszélés, fordította Somló Miklós)
látóhatár ŠTEFAN HEYM Igaz történet 1945-ben az amerikaiak München felé előnyomuló Hetedik Hadserege körülzárta a várost. A náci vezetők, akiknek körmére égett a háború, a városban konferenciát tartottak. Már szokásossá vált felhívásokat bocsátottak ki a lakossághoz a Volksturmhoz és a hadsereg egységeihez: tartsanak ki az utolsó emberig, az utolsó töltényig. Ezután került sor a konferencia tulajdonképpeni tárgyára: hogy tűnhetnének el mielőbb és lehetőleg nyomtalanul a résztvevők. Ekkor egyikük váratlanul megkérdezte: — Mi lesz a kartotékéval? A Svájcba vezető határszorosok, félreeső alpesi völgyek, spanyol kikötők és délamerikai országok neveiből összefonódó hangzavar elült. Nyomott, kínos c send támadt. — A kartotéka ... — mondta valaki — igaz . . . Mindenki tudta, miféle kartotékáról van szó. Münchenben, „a mozgalom székvárosában“ volt a Német Nemzeti Szocialista Párt teljes központi karto- tékája, a párt hétmillió bel- és külföldi tagjának kartonokra iktatott jegyzéke, a legaprólékosabban felfektetve, személyi adatokkal, címekkel, életrajzzal, kitüntetésekkel, sőt vörös keretezéssel is azok kantonján, akiket a gestapo megbízhatatlansággal gyanúsított. Mondhatni, tökéletes kartotéka volt, díszpéldánya a német alaposságnak. Éppen ezért vált veszélyessé. — Mit .csinálunk vele? — kérdezte a férfi, aki először gondolt rá. A jelenlevők mindegyike tudatában volt a következményeknek, ha a kartotéka az ellenség kezébe kerülne. Ha az amerikaiak, britek, franciák és szovjetek Németországot meg akarják tisztítani a nácizmustól, a kartotéka alapján könnyűszerrel megtalálhatják a párttagokat, egyiket a másik után. — Elégetni! — mondta az elnöklő Gauleiter. — Mindent elégetni és megszabadulni tőle! — Fölállt, távozásra készen. Sietős volt az útja, hogy eltűnhessen a mozgalom székvárosából. Az illető azonban, aki a kérdést fölvetette, nem volt megelégedve. — Nem lehet elégetni! — Miért ne lehetne? ' > — Megpróbálta már valaha szorosan csomagolt papírok elégetését? A szélűk talán megperzselődik, de nem égnek el. — Akkor szedjék széjjel őket. — Hétmillió példányt? — kérdezte az ember, aki először említette a kartotékét. Érezte, hogy a többi most gyűlöli; mert tartóztatja őket, pedig mindannyian menekülni szeretnének. De nem szólhattak ellene semmit, mert egyik a másik előtt nem vallhatta be, hogy hajlandó lenne kiszolgáltatni az ellenségnek pártja hétmillió tagját.
