Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - TÖRÖK ELEMÉR: Emberiség

— Honnan ?

— A dutyiból.

— A dutyiból ?

— Onnan. Hatvan napot kaptam a nyesésért. Ma megyek haza.

Fogas András elképedt.

— Hiszen a törzsőrmester megígérte . ..

A másik legyintett.

— Tudtam én, hogy ez lesz a vége.

— Hát a család?

— Köszönöm, megvannak. Csak az asszony betgeskedik. A múlt héten volt nálam. Csak a csont meg a bőr rajta.

— Elhiszem. Emberrel is nehéz az élet, hát még nélküle.

— Agyondolgozta magát. Most megsínyli.

— Hajaj! — sóhajtotta Fogas András. — Ilyen a szegény ember élete... De most már helyreigazódik maguknál is.

— Majd csak megsegít az isten.

Szótlanul álldogáltak kis ideig. Fogas András arra a napra gondolt, amikor a kisbírónál járt a csendőrökkel. Felmerült benne a sovány, riadtszemű gyermekek arca, az asszony lázas, sötét tekintete. Szívében nyugtalanság verdesett. Ügy érezte, ő miatta szenvednek. Keze önkéntelenül kabátja belső zsebe felé nyúlt, ahol heti bére lapult. Kétszázötven korona. Kihúzta az egyik szép zöldes- színű bankót és odanyújtotta a kisbírónak.

— Tegye el!

A másik értetlenül meredt rá.

— Hogy? Mit?

— Tegye el, ha mondom. Majd visszaadja egyszer, ha munkája akad — mondta Fogas András és az ember kezébe nyomta a bankót.

A másik elhomályosuló szemmel nézett rá. Jobbját önkéntelenül felé nyújtotta.

— Hát nem .. . nem haragszik rám ?

— Mért haragudnék? Én is szegény ember vagyok...

Ebben a pillanatban feldübörögtek a személyvonat kerekei.

TÖRÖK ELEMÉR

EMBERISÉG

Kiáltsatok, hallgató gyökerek,

Levelek, hangosan susogjatok,

Füvek, szép virágon könnyezzetek, Messzehangzón ríjatok, patakok.

Dobd magad magasba s verj habot, hal, Bömböljetek tejszagú tehenek,

Égi madarak zengve zengjetek:

Minden, mi élő, kiáltson Nemet!

Űj Nérói születtek a földnek,

Csúfolói az emberi nemnek,

Lánggal irtanák, tűz orkánjával,

Amit az ész, szív, s a kéz teremtett.

Hallod, Ember mi készül ellened? Tébolyult erő emel rád kezet.

Ólmot küld majd beléd, s lángra vet: Emberiség, ha meg nem fékezed!