Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - HÍD - CSIZMADIA DEZSŐ: Kísérletek a csehszlovák-magyar kulturális közeledésre
fasiszta harc szükségességének „Korparancs"-át. Mert „Holnap új barbárság kezdődik. Nekik, akiknek a bőrére megy a fasizmus beste játéka - a munkás- osztálynak — nem lehet részük benne. És nem lehet benne része senkinek, aki felelősségnek, erkölcsnek, embernek tudja magát.“ Az irodalomnak, a korfelelős írónak a fasizmussal szemben küldetése van. „Az irodalom ma: emberébresztés“ — írja Fábry —, „szociális tett, tár- sadalomváltóztató erő. Erő, agitáció a kapitalizmus ellen, útmutató, harcot irányító a szocializmus megvalósításáért. A korfelelős író csak a szocializmus harci formáját választhatja: osztályharcos álláspontra helyezkedik. Ezt követeli a ma emberségpolitikája, ezt követeli a korfelelősség parancsa: az egyetlen erkölcsi mérték.“ A fasizmus embertelenségében Fábry felteszi és meg is válaszolja a kérdést: „Ki az, aki itt segít? Te! Embert senki más nem segíthet csak ember. Segít, aki segíteni akar, aki ember tud lenni, ember akar lenni, aki magában feltámasztotta, megélte az embert — és megtartja, másoknak adja, aki emberlátását, embersegítését, a maga belülről induló életét átplántálja a másik, az idegen szemébe. Közös látásra. Testvérnézésre. Emberéletre.“ Ugyanezt tették a cseh és szlovák írók és a közélet legkiválóbbjai is, akik osztályharcos álláspontra helyezkedtek. De aki, bár nem is jutott el a munkásság forradalmi programja megértéséhez és támogatásához, de „felelősségnek, erkölcsnek, embernek tudta magát“, az sem üvölthetett versenyt a farkasokkal, az sem állhatott a fasizmus szekértolói közé. A csehszlovák fasizmus — bár ellentétes vólt a célja — a csehszlovákiai magyar burzsoázia fasiszta tevékenységének malmára hajtotta a vizet. Amig a fasiszták igyekeztek éket verni, elszigetelni a különböző nemzeteket egymástól, a korfelelős írók a nemzetek egymáshoz való közeledésének gondolatát ápolták. Hogy ezt a gondolatot egy-egy író hogyan realizálta, az politikai fejlettségétől is függött. Mint ahogy Zdenék Nejedlý példáján is látjuk, a népek közeledésének és e gondolat gyakorlati megvalósításának útján is az tett, az tehetett a legtöbbet, aki valóban osztályharcos álláspontot képviselt. Minden humánus és népeink közeledését célzó őszinte szándék — ha a múltban nem is realizálódott — haladó hagyományaink értékes dokumentuma, amelynek feldolgozása fontos és sürgős feladatunk. Értékes haladó hagyományaink egyike a cseh, szlovák és magyar költőknek, íróknak és művészeknek éppen a fasizmus intenzívebbé válása idején tett nyilatkozata a kulturális közeledés szükségességéről. * A Magyar Üjság munkatársa 1933 karácsonya előtt felkereste Karéi Čapeket, a világhírű cseh írót, aki a csehszlovákiai Pen Clubnak hosszú időn keresztül elnöke volt. Az egyik kérdése az volt, vajon mit végzett eddig a csehszlovák Pen Club a csehszlovák —magyar közeledés terén és e tekintetben milyen gyakorlati eredményeket mutathat fel? Karéi Čapek kifejtette, hogy a Pen Club tevékenysége valamennyi nemzet íróinak személyes érintkezésére korlátozódik. Feltételezi, hogy ezek a személyes baráti kapcsolatok a kulturális megértés útját jelentik. Ezeket a kapcsolatokat a csehszlovákiai Pen Club is ápolta s maga Čapek is szívesen emlékezett Kosztolányi Dezsővel való „rendkívül
