Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - DÉNES GYÖRGY: Szegény emberek

A kisbíró kínosan toporgott. Verejtékező homlokához kapott és nagyon nehezen nyögte ki:

— Nem .. . nem lehetne kiegyezni ?

— Hogyan ?

— Megfizetném a nyesés árát. Magamnak is van pár koronám ... a szomszédban is adnának talán kölcsön .. . Szóval, ha lehetne ...

A törzsőrmester nem felelt. Fogas András a kisbíró fonnyadtarcú gyerekeire gondolt. Ha elviszi a fát, meg is fagyhatnak a télen. De ugyanakkor a felesége hiúz szeme is felrémlett előtte. Mit csináljon? Eh, majd megmagyarázza az asszonynak! Végeredményben haza viszi az árát. Bólintott hát és hozzátette.

— Jó. Nem bánom.

A kisbíró megkönnyebülten sóhajtott.

Aztán mennyivel tartoznék?

— Nyolcvan koronával.

— Nyolcvan koronával? — hökkent meg a másik. — Nem tudom. Negyven- három koronánk van . . . Várjon csak, mindjárt átküldőm az asszonyt.

Indult volna befelé, de kivágódott a kapu.

A tizedes lépett az udvarba nyakig sárosán. Ahogy megpillantotta az embereket, éktelen káromkodásba kezdett. Fejével a kisbíró felé intett:

— Ez az a bitang ?

A törzsőrmester bólintott.

— Hijnye, a fajtádat! Hát miattad kellett az erdőt járnom szakadó esőben?

Lekapta puskáját és úgy mellbe taszította vele a kisbírót, hogy az a fáskamra

tövébe zuhant,

— No, no! — ragadta meg karját a törzsőrmester.

— Agyon kéne verni — pattogott a tizedes és dühösen meresztette szemét a kisbíróra.

A törzsőrmester alantasához fordult.

— Vártunk rád. Hol maradtál?

— Ej, elaludtam, törzsőrmester úr! Azután, hogy beszóltak, megint elszundítottam. Talán kétórányi késéssel indultam. Az erdőben már senkit sem találtam.

— A kerülőt sem láttad?

— Nem.

— Érthetetlen — morgomta a törzsőrmester. — Talán megbetegedett az öreg.

— Az erdőben eltévedtem — mesélte tovább a tizedes — bekószáltam az egész hegyet, amíg idetaláltam. Még a bőröm alatt is vizes vagyok.

— Nem kellett volna elaludnod! Majd otthon beszélgetünk róla. Most gyerünk be. Felvesszük a jegyzőkönyvet.

— Törzsőrmester úr! Én itthagyom a nyesést — mondotta Fogas András

— Itthagyja?

— Mit csináljak Ő is szegény ember.

— Ahogy gondolja — szólt mogorván a csendőr.

Bementek a házba. Míg a kisbíró kölcsönért szalasztotta feleségét, a férfiak letelepedtek. A törzsőrmester fanyar arccal írta a jegyzőkönyvet, a tizedes köpönyegét szárítgatta. ■

— Ha már tüzelőt akart szerezni, nagygazdákéból vihetett volna — mondta a kisbírónak csendesen Fogas András. — Ügy bizony! Nem ilyen magamfajta szegény emberét.