Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - HÍD - CSIZMADIA DEZSŐ: Kísérletek a csehszlovák-magyar kulturális közeledésre
hatja meg azokat a problémákat, amelyek megoldására a burzsoázia képtelennek bizonyult. A csehszlovák kormánykoalíció csak olyan álláspontot képviselt a kisebbségekkel szemben, tehát a magyarokkal szemben is, amilyet az állam polgári demokratikus rendszeréből eredően és a békeszerződések „kötelező“ pontjainak súlya alatt képviselnie kellett. Biztosított ugyan bizonyos mértékű demokratikus jogokat, de ezek távolról sem elégíthették ki a magyar dolgozók jogos követeléseit, akik a köztársaság egyenrangú polgárai kívántak lenni. Bátran elmondhatjuk, hogy a csehszlovák kormánynak éppúgy nem feküdt a szívén a csehszlovákiai magyar dolgozók igazi érdeke, mint ahogy Horthy- Magyarország uralkodó osztályainak sem. Az aktivista, azaz a kormányt támogató csehszlovákiai magyarok lapja, az agrárpártiak és szociáldemokraták irányítása alatt álló pozsonyi Magyar Üjság — melynek hasábjain több haladószellemű író is megszólalt — sokszor elégedetlen a csehszlovákiai magyar kisebbség helyzetével, valamint a Köztársaság és Magyarország közötti viszonnyal. Számtalanszor igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy milyen üdvös lenne a magyar kisebbség, de az állam szempontjából is, ha a „történelmi országrészek“ lakói, a cseh többségi nemzet tagjai az „ismeretlen lakótársakat“, a csehszlovákiai magyarokat is felfedeznék. A Csehszlovák Köztársaságban a munkásosztály, a dolgozó nép harcával rákényszerítette a burzsoáziát bizonyos demokratikus jogok megadására. Demokratikus köztársaság volt és minden fogyatékossága ellenére is az emberi haladás szempontjából a magyar kisebbség számára összehasonlíthatatlanul nagyobb lehetőségeket biztosított, mint a félfeudális Horthy-Magyar- ország az ott élő magyar nép számára. Éppen ezért az itteni magyarok elmondhatták, hogy megismerésük nem lesz haszontalan tanulmány, mert „az itteni magyarság lelkében sok oly érték érik, amely az összmagyarságot is gazdagíthatja“. A magyar uralkodó osztály azonban félt a csehszlovákiai magyarok megismerésétől, ösztönösen érezte azt a veszélyt, amely a csehszlovák polgári demokrácia részéről kiváltságos helyzetét veszélyeztette. * A hitlerista fasizmus előretörése Németországban 1933 januárjában a kapitalista államok fasiszta pártjainak megerősödését, működésük aktivizálását vonta maga után. A hitleri fasizmus példája követőkre talált Csehszlovákiában is. A polgári pártok fasiszta szárnya jelentősen megerősödött. Vonatkozik ez különösen az Agrárpártra, melynek élére Beran és Vraný fasiszta klikkje tolakszik, a nemzeti demokrata párti Hodáč pedig Stŕíbrný fasiszta Ligá-jával igyekszik szorosabb kapcsolatot teremteni. A cseh fasizmus történetében jelentős időszak 1934 első fele, amikor az új fasiszta pártok, számszerint 9, az ún. Nemzeti Frontba (Národní fronta) tömörültek. Az új párt totális fasiszta programmal lépett fel, amely a csehszlovák marxista történetírás megállapítása szerint, „a cseh hitlerizmus beszédes dokumentuma“. (Lásd Ladislav Kovaŕ: KSČ v boji za jednotnou frontu proti fašizmu, SNPL, 1958, 135.) Sötét terveit a fennálló polgári demokratikus rendszer megdöntésével és a köztársaság alkotmányának teljes megváltoztatásával akarta elérni. Aki felismerte ezt a humánumot megszégyenítő és fenyegető veszélyt, meg is kondította a vészharangot. Fábry Zoltán is megírja könyvét, az anti