Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - HÍD - CSIZMADIA DEZSŐ: Kísérletek a csehszlovák-magyar kulturális közeledésre
CSIZMADIA DEZSŐ Kísérletek a csehszlovák-magyar kulturális közeledésre Néhány dokumentum az 1. Csehszlovák Köztársaság idejéből. Csehszlovákia dolgozóinak, akik ma nemzetiségi különbség nélkül, békében, baráti megértésben dolgozhatnak hazánk szocialista építésének befejezésén, feltétlenül meg kell ismerniök közös múltunk történelmét is. Csak a múlt ismeretével kaphatunk .helyes képet a máról, csak így tudjuk teljes mértékben megérteni azoknak a változásoknak nagy horderejét és mély emberiességét, amelyeket népi demokratikus rendszerünk valósított meg valamennyi nemzetiségű dolgozóink biztos, békés jelene és örömteljes szocialista jövője érdekében. Különösen fontos ez az ifjú nemzedék szempontjából, akiknek az elnyomatás időszakáról koruknál fogva nem lehetnek ismereteik. A csehszlovákiai magyarok idősebb generációja azonban még nagyon jól emlékszik azokra a soviniszta és imperialista ellentétekre, amelyek Csehszlovákia és Magyarország között húsz éven keresztül mérgezték a légkört és amelyeknek szenvedő alanya volt részben a csehszlovákiai magyar dolgozó nép. Az I. Csehszlovák Köztársaság, bár a társadalmi fejlődés területén a jogaikért harcbaszálló dolgozók érdeméből összehasonlíthatatlanul nagyobb utat tett meg, mint a félfeudális Horthy-Magyarország, kapitalista állam volt. A dolgozók szociális és osztályelnyomás alatt voltak, amit a kisebbségi dolgozóknál még nemzetiségi elnyomás is tetőzött. Az egyetlen párt, amely a köztársaság valamennyi dolgozójának mindennemű — szociális, politikai és nemzetiségi — elnyomása ellen küzdött, Csehszlovákia Kommunista Pártja volt. S ezt a harcot a dolgozók összefogásáért, a végső győzelemért a cseh, szlovák, magyar és a többi nemzetiségek dolgozói a saját nemzetiségük burzsoáziájával szemben vívták meg. „Annak a nemzetnek tagjaként vagyok itt — mondotta Július Fučík a Sarló pozsonyi kongresszusán —, mely uralkodó nemzet ebben az államban. De nem az uralkodó kisebbségnek vagyok tagja, nem až uralmon levő kisebbség küldötte vagyok. Az én feladatom, hogy nemzetem hatalmas többségének nézetét tolmácsoljam, mely elnyomás alatt szenved... Tudniok kell, hogy az Önök, a magyar munkások és dolgozó parasztok oldalán állnak a cseh munkások és dolgozó parasztok is ... Önök nem szabadok. Mi sem vagyunk azok ... Az a nap, mely az önök szabadságát jelenti, lesz a mi szabadságunk napja is.“ Ilyen őszintén, lényegfeltáróan, harcvállalóan csak a forradalmi munkások, parasztok, értelmiségiek, a CSKP tagjai nyilatkoztak. S ez részükről nem üres frázis, nem politikai fogás volt. A köztársaság uralkodó osztályával kapcsolatban nem voltak illúzióik. Jól tudták, hogy „farkasokat ünőszóval belátásra bírni nem lehet“. Harcot hirdettek, a köztársaság valamennyi dolgozójának együttes harcát az elnyomó kizsákmányolok uralmának megdöntéséért. Jól tudták, hogy csak a munkásosztály győzelme biztosíthatja az egyenlőséget s old
