Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - DÉNES GYÖRGY: Szegény emberek

\

— Szaladok, hogyne szaladnék. De talán tessenek leülni. Mindjárt megtörlöm a széket.

Szoknyája aljával végigsímított a kopott székeken, aztán csüggedten ejtette le kezét.

A férfiak letelepedtek, az asszony meg csendesen kilépett az ajtón.

Fogas András csak most vette észre a tűzhely sarkában kuporgó gyerekeket. Fakószőkék voltak és olyan fehérek, mint' a meszelt fal. A nagyobb öt éves lehetett, a kisebb talán kettő. Ijedten pislogtak a hivatlan látogatókra. Szemük alá árkokat vont a nélkülözés, vékony karjukon szinte áttetsző volt a bőr.

— Sápkórosak — jegyezte meg a csendőr és cigarettára gyújtott.

Fogas András körülhordozta tekintetét a konyhán, amely csakúgy lehelte a szegényszagot. Szeme megakadt a tűzhely előtt hasaló fáskosáron, amely tele volt aprófával. „Az én nyesésemmel fűtenek“ — gondolta, de valahogy nem érzett haragot, inkább valami szánalomféle kerítette hatalmába. Szeme visszakalandozott a gyermekekre.

— Hogy hívnak? — kérdezte felvillanó mosollyal, de a gyerekek nem feleltek. Csak bámultak rá tompafényű szemükkel, s még szorosabban összebújtak.

Kintről lépések zaja hallatszott. Hajlotthátú, vörhenyes arcú ember állt meg az ajtóban. Szeméből zavar tükröződött. Bizonytalanul rebbent a hangja, ahogy megszólalt:

— Jó napot kívánok. Isten hozta magukat.

— Maga a kisbíró? — kérdezte köszönés helyett a törzsőrmester.

— Én vagyok, kérem — pislantott belépő feleségére az ember. — Ardai János a nevem.

— Nem járt maga a napokban az erdőn? — nézett rá szúrósan a csendőr.

— De jártam — rezzent meg a kisbíró.

— Nyesésért ?

A cingár emberke elvörösödött.

— Hogy is mondjam ... az úgy volt...

— Nyesésért vök ? — szakította félbe indulatosan a törzsőrmester.

— Azért. Nyesésért, — hajtotta le a fejét az emberke.

— Kié volt a nyesés?

A kisbíró segélykérőén nézett a feleségére, de az asszony magábaroskadva dőlt a tűzhelynek.

— Nem tudom — nyögte ki végül s még mélyebbre hajtotta fejét.

— Tehát lopta?! — csattant fel a csendőr hangja.

Az ember nem felelt, állt mozdulatlanul, mint akit földbe cövekeltek. Az asz- szony hirtelen mozdulattal kötényébe ejtette arcát.

— Hol van a nyesés? — kérdezte megint a csendőr.

A kisbíró megmozdult s ment kifelé. A törzsőrmester meg Fogas András utána indult.

A házigazda megállt a rozoga szín előtt és kitárta ajtaját.

— Itt van.

— De hiszen ez már fel van aprítva! — kiáltott fel Fogas András.

— Fel... felvágtam — mormogta a kisbíró.

— Mindegy — mondta a csendőr. — Még a mai nap fuvarost fogad és visszaszállítja a fát Horkára, a Fogas úr udvarára. Megértette?