Irodalmi Szemle, 1959

1959/3 - ORDÓDY KATALIN: Lázadók (Regényrészlet)

akartam, de hogy annak nincs tavasz-hangulata. Aztán az Altatót, vagy a Gyermekké tettéit. Nem. Nem és nem hagyott békén. Nekem a...

— Gratulálunk, Anna, nagyon szép volt.

Szántó Ilonka állt előtte mosolyogva a férjével és átölelte. Mögöttük karéjban már ott állottak a többiek és Anna gyanakodva nézett a szemekbe, hegyezte fülét, mely hihetetlenül érzékeny volt a hamis hangokra. Nem. Semmi ilyest nem tudott felfedezni. Lassan, lassan életet kapott a mosolya és kezdett felszabadulni a kegyetlen nyomás alól. Ügy látszik, elég jól megúsztam az egészet, a rutinom átsegített. Most őszintén tudott nevetni Szente aggályain, aki mindig is túlságosan óvatoskodott. Egyáltalán nem volt kirívó a szereplése, hiszen a műkedvelőkön kívül Szántó Ilonka, Tornyai is fellépett, Havasról meg Bodorról nem beszélve.

— Van a kocsidban hely? — érdeklődött Tornyai.

— Hogyne, velem jöhetsz.

— Ica nem férne el? Neki ma még fel kell lépnie a kabaréban.

A rendezők is odatódultak s még egyszer külön köszönetüket fejezték ki a művészeknek. A búcsúvétel után, az autóhoz menet Anna magán érezte a híres színésznőt kísérő, szemérmesen kíváncsi vagy nyíltan bámuló tekinteteket, amelyeknek dédelgető simogatását soha meg nem únta. Tornyai és Bodor Ica már helyet foglalt a kocsiban, Anna szemével Viktort kereste. Nem messze állt négytagú társasággal és ő is Anna felé forgatta fejét. Az asszony mosolyogva intett neki. Még mielőtt Viktor szabaddá tehette volna magát, a fotoriporter esett Anna nyakába és kétségbeesve hadarta:

— Drága művésznő, mentsen meg! Félórája telefonálok taxiért, már a lapnál kellett volna lennem, de valaki elátkozta ezt a telefont! Hol nem kapcsol, hol mást kapcsolt, már ahogy lenni szokott, mikor az embernek sürgős elintéznivalója van. Egy garmada anyag van nálam, amit még most okvetlenül be kell adnom. Ugye lerohan velem a városba?

— Nem tudom — kedvetlenítette el Annát a kérés — tele vagyunk, ni, éppen itt jön a hiányzó utas.

Viktor odaért.

— Még nem gratuláltam, Anna.

— Uram — vágott szavába a fényképész — nem tudom kicsoda ön, de ha szívében lakozik egy cseppnyi emberszeretet...

Nem volt mit tenni, ha más egyébért nem, de hogy az elviselhetetlen szó- zuhatag megszűnjön, betuszkolták a jajveszékelő embert a kocsiba. Még onnét is kiabált.

— Isten ments, hogy elvegyem a helyét, hiszen kicsit összeszorulhatunk... látom, nem gyűrűdő anyagból van a ruhája...

Viktor elhűlt ennyi erőszakosság láttán és szabadkozott, mire Anna beindította a motort.

Besötétedett. Cserebogarak kezdték meg zümmögve esti röpülésüket. A közönség lassan szétszéledt. Viktor a két Kozák fiú, Györke és egy dr. Király nevezetű fiatalember társaságában tette meg az utat hazafelé. Főleg Györkével beszélgetett, ők ketten haladtak elöl, a másik három néhány lépéssel mögöttük. A Teréz körúton dr. Király megállította őket.

— Amíg átveszem a kasszát és elszámolunk, megihattok nálam egy-egy pohárka kecskemétit. ,

— Jól megy az ügyvéd úrnak, úgy látom — kedélyeskedett Zsiga. — No,