Irodalmi Szemle, 1959

1959/3 - ORDÓDY KATALIN: Lázadók (Regényrészlet)

O R D Ô D Y KATALIN

Lázadók

REGÉNYRÉSZLET

Mikor Anna kilépett az autóból, tekintélyes tömeget pillantott meg. Jóleső érzés kerítette hatalmába. Kikeményített ingmellű, bajszos, feketeruhás férfiakra és méltóságteljes, elhízott vagy összeszáradt, keskenyajkú nőkre számított, de csalódott. Ez a tömeg zsibongott, állandó hullámzásban ringott s tarkaságában mégis annyi ünnepi vidámság rejlett, hogy ezt Annának azonnal meg kellett éreznie. Ilyenfajta közönsége még nem akadt. Néhányan a közelebb állók közül a lefékező autó felé fordították fejüket. Mire Viktor kiszállt a kocsiból s kisegítette őt is, az egyik csoportból ketten kiváltak és feléjük tartottak. Viktor is tett egy-két lépést a szembejövők felé, Anna látta, amint az egyiknek megrázza a kezét és máris bemutatta:

— Ez Kozák Zsiga barátom, a főrendező.

Kozák meghajolt kissé s megszorította Anna feléje nyújtott kezét.

— Kerényi úr magasabb tisztet adományozott nekem, mint amilyet viselek — mosolyodott el. — Mi ketten — húzta előrébb bemutatásként a mellette álló középkorú férfit — Bató Károly technikussal, a rendezők elég népes csapatához tartozunk.

Anna legkedvesebb mosolyát osztogatta mindenfelé. Viktor is mosolygott, de közben az volt az érzése, hogy Kozák Zsiga a hangsúlyozott „Kerényi úr“ megszólítással visszautasította azt a közeledést, amit ő a „Kozák Zsiga barátom“-mal tett feléje. Talán nincs is 'így — morfondírozott — azt hiszem, túl érzékeny vagyok. A két rendező egy hatalmas hárs alatt meghúzódó asztalkához kalauzolta őket, ahol már együtt ültek az előadók. Nagyobbrészt műkedvelők, de egy fiatal színésznőt és egy neves operaénekesnőt ismert Anna, sőt nagy meglepetésére saját színházának egyik tagjával is találkozott.

— Tudtam, hogy jösz — nevetett rá Tornyai s mindjárt helyet csinált maga mellett.

— Ügy látom, ti itt mind ismeritek egymást — nézett körül Anna, — csak én vagyok új jövevény.

— Nem. Szántó Ilonkát is csak most ismertem meg — intett az énekesnő felé Tornyai.

Néhány lépésre tőlük hosszú gyalulatlan asztal melett vagy huszonöt-harminc férfi ült. Időnkénti halk zümmögésük, amely a zenekarok előadását megelőző hangolásra emlékeztetett, elárulta, hogy ők a dalárda tagjai. Most Kozák Zsiga a főrendezőt vezette asztalukhoz, s megkezdődött a tanácskozás a műsorról. Viktor egy ideig még nézelődött, mint oda nem tartozó idegen, aztán megindult a közönség sorai felé.

— Janit itt találom? — fordult vissza Zsigához.

— Igen, ott vannak valahol.

Viktor nem talált rájuk mindjárt. Lassan végigsétált a színpad mellett, szemügyre vette. Tetszett neki az ötletes megoldás, amellyel a meglehetősen kisméretű színpad kívánság szerint hol a terem felé, hol pedig a kert felé nyitható.