Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - PETRIK JÓZSEF: Két vers - FARKAS JENŐ: Nyári vers a tavaszról
NEM AKAROK VESZNI, MÜLNI... Gondolatokban, lelkem mélyén közietek is egyedül vagyok, rámnehezednek szürke álmos pillanatok. Sodornának, süllyesztenének kioltva célt, szerelmet, álmot: De én megejtett önmagommal szembeszállók! — A bátorságot gyenge mások habozó tetteiből loptam, mert nem akarok veszni, múlni elhagyottan. Ám a szívem törékeny marad. S hogy emiatt ne érjen szégyen, szilárd versek mögé rejtem el gyengeségem. PETRIK JÓZSEF de/ veu>e MOSOLY Tlízszirmú a déltáj virága, a hegyvidéké halavány; a mosoly egyszínűre nyílik minden ember ajakán. A virágokra hervadás vár, és a mosoly is hervatag! - De ha ápoljuk, féltve védjük, örökké újra kifakad. Jer velem. Látod-e kedves? A zöld fű már lekaszálva illatozik. Színarany szín rendek árkán, ni szökken a szöcske.. - Fonnyadt nyári eper az amott. Mily barnapiros! Csupa emlék. Ez lett a tavasz. Belehüllott a nyárnak ölébe, így válik megadón emlékké nyári szerelmünk s így lesz új szerelemmé egyszer mind, ami emlék. Hagyd... Ne csodáld. Ne emeld szemedet a sárga fűszálra. Nézd. Az almafa ágain ring a gyümölcs. Neked érik. Nyújtsd ki kezed. Tied itt ez a földi mennyország. Rigók füttye kíséri énekedet s a szellő kuszálja hullámzó hajadat, mely ellepi rózsaszín arcod... Nevessünk! Rezdül a lomb és zizzen a széna aranyja. Titkon összekacsint velem is, veled is a tó vize. Ő már sejti ki vagy. Ő látta először himporos arcod kék ibolyák és kék nefelejcsek közt mosolyogni. Hallod? ... Most én is a régi neved dalolom, bár nyár tüze bágyaszt Te voltál a csíra. Te a rügy. S a virág a faágon. Tavasz volt a neved! Kikacaghat a búza kalásza! Benne ringsz s ha a nyár, meg az ősz, meg a tél pártáját vesztve elalszik: FARKAS JENŐ Nyári vers a tavaszhoz
