Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - MILOŠ KRNO: Visszatérek, anyám (Regényrészlet)
— Úgy, úgy, - kapta fel a fejét, — úgy látszik, igen tartanak Repkintől. Nehéz, fojtó köhögés tört fel a melléből. Mikor megnyugodott, emelt hangon intézkedett: — Figyelmeztessétek Repkint! Egy éjjeli pille verdesett szárnyacskáival a villanyégő körül. Csambal százados elkapta tekintetét Nálepka arcáról és magasra vont szemöldökkel figyelte a lepke táncát. — Nem, nem megyek Jano, — szólalt meg. — Értsd meg, az ördögbe is, nekem feleségem van otthon ... Nálepka az ajtóban állott, a nyitott ablakkal szemben, amelyen át a virágzó orgona édes illata áradt be a szobába. — Gyáva vagy! — szűrte foga között a szót és egy vállrándítással megigazította a hátizsákját. Csambal az ajkába harapott és öklével a mellére dobbantott: — Nem félek, a szentségit, de hallottad, mivel fenyegetőznek... Neked könnyű, — legyintett a kezével, — nem vagy nős... Meg aztán ezentúl is segíteni fogok, Jano, nem árulom el az ügyünket! Nálepka arca lángba borult. Rideg, megvetéssel teli hangja szinte megder- mesztette Csambalban a vért: — Máris elárultad! Bevágta maga mögött az ajtót és kirohant az utcára. Szavoj megismerte, feléje fordította a fejét, felnyerített, szeme villogott a sötétben. Mikor Nálepka elkapta a kantárszárat, érezte, milyen idegesen kapálja a földet és türelmetlenül rágja a zablát. Szótlanul a nyeregbe lendült. — Ő sem jön? — léptetett mellé lován Pavlík. — Gyáva, — dühöngött Nálepka, — fél... Pedig úgyis lecsukják! Lieskovan már alig bírta visszafogni táncoló szürkéjét, most halkan megszólalt: — Gyerünk már! A négy lovas sarkantyúba kapta a paripákat, csattogtak a lópatkók az Októberi utca kőburkolatán. Lieskovan nyargalt elöl. Szürkéjének patkója alól röpködtek a szikrák. Egy villanylámpa sugárkévéje siklott végig a kövezeten. A német őrszem, puskával a kezében, vigyázzba meredt. Pavlík, nehéz hátizsákja alatt görnye- dezve visszatisztelgett, Benko pedig harsogó nevetéssel kiáltotta oda az őrnek szlovákul: — Ügy is kell, tisztelegj, te taknyos, mert... Nálepka megsarkantyúzta lovát és a lovasok libasorban befordultak egy keskeny mellékutcába. Hirtelen két alak bukkant fel egy emeletes ház mögül és egy dörgő basszus hang elnyomta a lópaták dobogását: — Állj! Jelszó! Lieszkovan megrántotta a kantárszárat és odakiáltotta: — Tátra! — Gránát^ adta vissza a jelhangot a basszus, és a lovasok elrobogtak a legszélső faházikók mellett. A lovak könnyen vágtattak a kitaposott dülőúton, amelyet mindkét oldalról illatos, fehér virágfürtökkel telehintett, sötét akácfák sora takart. A vasúti sínek előtt lezárt sorompó tarlaszolta el az útjukat. Egyenruhás szlovák katonák ugrottak elő egy rozzant fakunyhóból, amelynek apró abla
