Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - MILOŠ KRNO: Visszatérek, anyám (Regényrészlet)
— Magát már ismerjük, Repkin elvtárs. De mondja csak, jótállhat a katonáiért? Látja, a partizánharcnak igen szigorú törvényei vannak. Mondjuk, például, alá kell aknázni egy hidat, amelyet egy szlovák katona őriz. A partizánnak pedig — folytatta emeltebb hangon — ha törik, ha szakad, teljesítenie kell a parancsot... — Értem. Kiválogatom a legmegbízhatóbbakat. — Jól van, kapitány. Szaburov újabb cigarettát dugott a fogai közé, de nem gyújtott rá. Félig lehunyt szemmel, halkan szólt: — Igaza van azzal a vérrel. Nem, nem engedhetjük meg, hogy szakadék támadjon közöttünk ... Az erdész egy gallyal megpiszkálta a hamvadó zsarátnokot, majd mikor kékes lángocska csapott föl belőle és rózsaszín nyelvecskéjével nyalogatni kezdte a félig égett rozsét, Szaburov közelebb húzódott Nálepkához és köhé- cselve szólt: — Az akciókat illetően esetről-esetre, jóelőre megállapodunk. Ügyszintén megbeszéljük később az ön végleges átállását is. Jó ideig üldögéltek még. Mikor Nálepka elnyargalt, Szaburov sokáig mozdulatlanul állt a kialvó tűz mellett és a lópaták egyre távolodó, tompa dobogását hallgatta, amelyet lassan elnyelt a sötétség. — Megyünk, tábornok elvtárs? — figyelmeztette az erdész. A tábornok arcán elmélyültek a ráncok. — A többiek csak a saját bőrüket mentik, — szólalt meg halkan, mintha csak saját magához beszélne. — De Repkin szeme előtt távolabbi célok lebegnek. És a dolgok mélyére lát. Van koncepciója... Magasan, a fák fölött felbúgott egy repülőgép motorja. Szaburov egy darabig hallgatózott, a felhőborította égboltra meredt és a szeme fölr csillant: — A mi gépünk. — Ugyan? — tamáskodott bizalmatlanul az erdész és felemelte a fejét. — Rossz az idő! — Mit számít az, — legyintett a kezével Szaburov. — De gyerünk! Az erdészlak előtt felnyergelt paripa kapálta idegesen a földet, a tábornok Cserdas nevű kedvenc hátasa. Mellette, a kerítéshez kötözve, két izzadt, fekete ló állt. Mikor Szaburov közeledett, Cserdas a fülét hegyezte és felnyerített. Gyönge világosság szűrődött ki az erdészlak ablakán. Rövid vattakabátba öltözött, sudár termetű legény lépett ki a házból, katonásan tisztelgett és Szaburov elé sietett. — Tábornok elvtárs, egy repülőgépünk érkezését jelentették. — Jó, megyünk. Megpaskolta Cserdas izmos nyakát és odavetette: — A hírszerző járőr visszajött? — Igenis, tábornok elvtárs. Állítólag valami ezredes érkezett Kopcevicsibe, Canaris német admirális törzskarából. Nagyon érdeklődik Repkin iránt. Szaburov már nyeregbe akart lendülni, de hirtelen elengedte a kantárszárat és a partizán felé fordult. Az ablakból áradó halvány fény megvilágította szigorú arcát és komoran összevont szemöldökét.
