Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - MILOŠ KRNO: Visszatérek, anyám (Regényrészlet)
MILOŠ KRNO (regényrészlet) Nálepka egy száraz gallyat dobott a parázsra, és pillantása a tábortüzet övező sűrű sötétségbe meredt. A mocsarak felől nyirkos hideg áradt, a lassan égő, fonnyadt levelek füstje marta a szemét és facsarta az orrát. Furcsa. Alig egy hete még az éles, tátrai levegőt szívta... mára pedig Smižany már hetedhét országon túl van. De most is elevenen látja maga előtt édesanyja szomorú, megfáradt arcát, a smižanyi rétet meg a vén nyárfát a rücskös kérgébe vésett szívvel... Szeme előtt elsuhant a béna, rokkant Edo és a mosolygó Kokavec arca, majd a hegyek között kuporgó falucskák képe a vasútvonal mentén ... Már ismét katonái között van. Mikor — alig egy órája — elindult Kopcie- vicsiből, mélyen aludtak még valamennyien. Eszébe jutott Benko, milyen édesdeden horkolt a kis kamrában és meleget érzett a szíve körül. Most ő őrködik ébren Benko meg a többiek helyett is — és a fiúk megbíznak benne. Már el sem tudta volna képzelni az életét nélkülük, és ha arra gondolt, mit csinálna most, ha már korábban, egyedül átszökött volna a partizánokhoz, nyugtalanság fogta el. Bizonyára bántotta volna a lelkiismeret, hogy csak saját magával törődött... Szó sincs róla, sokkal egyszerűbb lett volna, — jelentkezik a partizánoknál és kész. De mi lett volna a fiúkkal? Kinek a kezébe kerültek volna? Csambalban nem lehet megbízni. Igaz, a szlovák legények egyetlen lövést sem adnának le az oroszokra. Valameny- nyien bátran nézhetnek az anyjuk szemébe. Egyelőre azonban csak hadd higgyék a németek, hogy az egész ezred egyetlen megbízhatatlan, elromlott gépezet, az a fontos, hogy ha ő ezt a gépet rendbehozza, az teljes gőzzel robogjon be az erdőbe, át a partizánokhoz! Nálepka azonban rájött arra is, hogy az embereket a közös ügynek megnyerni sokkal keményebb dió, mint személyes hősiességet ragyogtatva dicső tetteket végrehajtani. Ő mégis már régen ezt a keményebb diót válasz-! totta. Messze a faluban felvonított egy kutya. Pedig kevés maradt életben közülük. Talán a Pavlík háziasszonyának a bundása lesz... De nem, annak öblösebb a hangja. Pavlík jó fiú... Filozófus... Igazán, vajon mi lett volna a sorsa, ha nem jön közbe ez a háború? Bizonyára befejezte volna a tanulmányait, előadásokat tartott volna Štúrról, meg Tolsztojról... Oroszországról szerzett ismeretei valószínűleg befejeződtek volna az 1917-es eseményekkel, Németország pedig csak annyiban érdekelte volna, mint Goethe és Schiller hazája ... Igen, Pavlík mintha a felhőkből pottyant volna a földre, olyan értetlenül nézi itt a másfajta, új szovjet embereket. Csendes fiú, de a mai (Visszatérek, anyám
