Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - ANDREJ PLÁVKA: Emlékezés (Vers)
ANDREJ PLÁVKA Micsoda nótát, mily szavakat susog a szellő, ahogy szalad a nyári lomb között Sztrecsnónál és a Poludnyicán, a Prasiván, a Csertovicán, ott fenn Boca fölött? Messze a falvak fészkeitől a régi érzés újra kitör- vagy a régi harag, szél járja a dacos bérceket, ébresztve büszke emlékeket s elmúlt fájdalmakat. Hol irtás volt, ott erdő sarjadt, esztendők őrzik a nyugalmat a korhadt törzs mögött, ahol a harcos tüzet rakott, és megálmodva a holnapot szemébe láng szökött. Az ifjú fák között merengőn a fia jár most itt az erdőn, mit atyja álmodott, és a szemében gyulladt szikra ma is ébren vigyáz s izzítja a felkelő napot. A zsenge erdő békét lehel, avar lepi, bújtató lepel a tört fegyvereket. Az augusztusi lángoló nap érlélget, süt új kalácsokat, illatos kenyeret. Beforrott a jávorfa sebe, csak az anyaszív sajog bele, ha augusztus szele riadót fúj a szurdokokban — a mi szívünk is meg-megdobban, elszántsággal tele, tüzeli, hajtja a vérünket, bátorságot dobogva lüktet, s feledve bú és jaj: hogy szabadnak tudhasd hazádat, a büszke sorsot te is vállald — érte élj, küzdj és halj!
