Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - NYELVMŰVELÉS - MAYER IMRE: Az élő beszéd ápolása (II.)

zenekar vagy énekkar hatását. Éppen így egyetlen hibásan ejtett vagy elhelyezett vagy hangsúlyozott szó vagy szótag, egy helytelen hanglejtés elronthatja az egész mondatot és élvezhetetlenné teheti beszédünket.

Persze nem lehet tagadni, hogy van kellemetlen, rosszhiszemű, akadékoskodó vaskalaposság, amely ok nélkül hajszolja a hibákat, a kákán is csomót keres és jelentéktelen, mellékes kicsinységekben vájkál. Ezzel szemben fogadja meg a régi jó tanácsot minden beszélő és író: a jó stiliszta képzelje mindig rosszhiszeműnek hallgatóját és olvasóját s úgy írjon és beszéljen, hogy a legkötekedőbb hallgatója vagy olvasója se köthessen belé. És ha az iskolamesterkedés határán járunk is akkor, amikor a mindennapi élet gondjai és ezer elfoglaltsága közt figyelmet kérünk a helyes beszédre, a nyelvhelyességre, csak tartsuk mindig szem előtt kicsiségekben is a nagy célt és ez adja meg mindig a bátorságot arra, hogy azokat, akik érzéketlenségből vagy nemtörődömségből tévednek, szelíden figyelmeztessük tévedésükre.

Anyanyelvűnk szeretete szorosan összefügg nemzeti érzésünkkel és helytelen használata, rontása kell, hogy bántóan hasson ránk. Ha legnagyobb költőink, egy Vörösmarty, egy Arany nem restelltek a nyelvi kifejezés apróságaival bíbelődni és nem egyszer élesen kikeltek azok ellen, akik a nyelvet hanyagul használták, mennyivel inkább kell nekünk e kérdéssel törődnünk ma, amikor annyi idegenszerű szó és szólam fészkelődik be nyelvünkbe, amikor a helyes kiejtés, hang- súlyozás, szórend érzéke általánosságban elég sokat romlott.

Lehet-e azonban ezt a szerető gondot és a finomabb nyelvérzéket magunkban nevelnünk? Ha komolyan akarjuk, igenis lehet. Az első lépés felébresztésükre a megismerés. Mai tanítási rendszerünk elég teret enged az anyanyelvi képzésnek és ezt ki is kell használni. Nyelvünk gyakorlatilag megismert szabályait szemünk előtt kell tartanunk és nem csak úgy meggondolás nélkül beszélnünk és írnunk. Aki igazi helyes magyar kifejezésmódra akar szert tenni, annak ügyelnie kell minden szavára és mondatára. Mennyi pompás, a gondolatot nyomatékosan és világosan kifejező szava van nyelvünknek, amelyet alig használunk s amely mind csak arra vár, hogy a használatlanság lomtárából elővegyük. Hányszor mondunk ki kényelemből, hanyagságból megszokott, helytelen kifejezéseket, holott egy kis meggondolással, figyelemmel talán egész könnyen megtalálhatnók helyettük az odaillő helyes magyar kifejezést.

Élőbeszédünk egyik legfontosabb megértető eszköze a helyes hangsúlyozás. A szóhangsúly kérdése a magyar nyelvben igen egyszerűnek látszik, mert hiszen nyelvünk természete szerint minden szavunk első szótagja hangsúlyos. Ez a szabály általánosságban érvényes az összetett szavakra is. De ettől a szabálytól elég sok magyarul beszélő eltér és idegenesen hangsúlyoz számos összetételt; pl.: legnagyobb, legkisebb, huszonkettő', eluiselhetetlen, kimondhatatlan, elmentem, kiadŕam, megíudtam, észreuertem stb. Jelzős kifejezéseink legtöbbjében a jelzőn szokott lenni a hangsúly. Kivétel a mértéket kifejező jelzők majdnem mindegyike; ezek hangsúlytalanok, pl.: egy pohár víz, egy méter szövet, egy liter tej. A más jelzői viszonyt kifejező szókapcsolatokban bántó idegenszerűséggel hangzik a jelzett szó hangsúlyozása, pl. az ilyenek: jó napot, régi dolog, szép idő, rossz Zevegő, ez a politika, a megjelentek egy része, ezen a íéren, olyan igazság ez. Nem árt megjegyezni, hogy számos jelzős kifejezésben egyformán kap hangsúlyt a jelzős és a jelzett szó, pl.: a föld mélye, a szomszéd kertje, a dolgozó nép, a közművelődésügyi megbízott. Megjegyzendő még, az az általános