Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dr. JOZEF BOBOK: Beaumarchais — népiesen
Magasan kiemelkedett két alakítás, mégpedig Viliam Záborskyé és Ctibor Filčiké. Záborsky Mariánja félelmetesen hiteles; egyformán kitűnően játssza a durva és részeg, nagyszájú gárdista tisztet, mint a rémképekkel küzdő, félelmében vinnyogó gyilkost és bokáját összeverdeső talpnyalót. Filčik szofista, nagyhangú karrieristája is remekül sikerült. Beaumarchais — népiesen A „Figaró házassága“, — ahogy Műnk István rendezésében a komáromi Magyar Területi Színház játssza — sokban meglepetésnek, s egyben felfedezésnek is számit. Nem dramaturgiai tekintetben, noha maga a mű kiválasztása sincs érdekesség híján, hanem inkább a színre- vitelt nézve. A színház tapasztalt vendégrendezője ugyanis Beaumarchais vígjátékát látszólag hagyományellenesen értelmezte: a vígjáték öt képét két részbe fogta össze, vagyis az előadásnak csak egy szünete van, s az egyes felvonások összekötő kapcsaként ófrancia népdalokat használt fel. Nincs szó, kérem, formális dologról, bár vele kezdem elmefuttatásomat az előadásról. Többről van szó: egy régi, ismert és számtalanszor előadott vígjáték felfogásáról, egy olyan színpadi mű színreviteléről, amellyel a francia tudomány nézete szerint a XVIII. századbeli polgári drámairodalom csúcspontját érte el. Szinte közhelynek hat, ha azt mondjuk: az igazi műalkotást mindig újból és újból felfedezzük. Abban pedig, hogy a mű új színekben, új árnyalatokban jelenik-e meg, döntő szerepe van a rendező alkotó munkájának. Érdekes és tanulságos már az is, ha elgondolkozunk, milyen célt követett a színház dramaturgiája. Beaumarchais vígjátéka a maga módján nagyon is sajátos helyet foglal el a francia színház és társadalom fejlődésében. Ismeretes, hogy színrevitelét a szerző nehezen harcolta ki, hisz éles ellentétbe került az uralkodóval is. Ugyancsak ismeretes — elsősorban Feuchtwanger kitűnő regénye, a „Rókák a szőlőben“ érdeméből — hogy Beaumarchais, a francia irodalomnak és történelemnek ez a rendkívül érdekes alakja a „Figaró házasságát“ úgy írta meg, hogy mondanivalójának éle az uralkodó társadalmi rend ellen irányuljon. Ez a támadó él azonban sokkal lendületesebb, sokkal robbanékonyabb volt, mint ahogyan kortársai értelmezték: hogy félreértették lényegét, azt öt esztendővel a vígjáték bemutatója után a Bastille elfoglalása mutatta meg. Semmi eretnekség sincs abban, ha a nagy francia forradalmat egy vígjátékkal hozzuk kapcsolatba: mindenki, aki részletesebben foglalkozott a francia színház történetével, tudja, mily fontos szerepet játszott a színház akkor, mily nagy volt a befolyása a társadalomra. Mégis, a fentebb elmondottak teljes tudatában is úgy véljük, hogy ma, any- nyi esztendő múltán, a mű már nem szól egyenesen és közvetlenül a jelenhez, csattanó versekbe és támadó élű szellemességbe foglalt forradalmi pátosza jelentős mértékben megfakult. De ez látszat csupán: bár ma fölösleges hangos szóval hirdetni, hogy a nemesnek és a szolgának egyazon joga van a becsületre és a szerelemre, a darabnak mégis van mondanivalója: röviden összefoglalva körülbelül azt fejezi ki hogy ha az embernek helyén van szíve — és természetesen, ha olyan elszántan száll harcba boldogságáért, mint Figaró és Zsuzsija — kiharcolhatja a boldogságát minden aljas mesterkedés, cselvetés ellenére. Ez az eszmei mondanivaló túlélte Beaumarohais-t, aki bár a maga korában példátlan bátorsággal mondott véleményt i nemesség fölött, nem volt képes világosan és félreérthetetlenül pálcát törni 'Almaviva gróf fölött; a műnek ez a gondolati magva inég ma is biztos alapja nemcsak a bonyodalomnak, hanem a vígjáték kedves 'humorának is, amely egyszerre közvetlen, dúsan áradó és kristálytiszta. A komáromi színházban, ahol a maiság, a színháznak a mához való viszonya a leggyakrabban vitatott kérdések egyike. Az Éjféli mise bemutatásával a Hviezdoslav Színház adósságot is törleszt, a- mennyiben részben behozza vele mulasztását az igen mostohán kezelt hazai drámairodalom területén. Kívánatos volna,, hogy a szlovák drámairodalom más művelője is mihamarább szóhoz jusson valamely sikeres művével első színpadunkon.. — ev —
